Nemzetközi AIDS-statisztika

Vágólapra másolva!
Az ENSZ által az AIDS elleni küzdelemre létrehozott szervezet, az UNAIDS a július 11-16-i bangkoki nemzetközi konferencia alkalmából kiadott jelentésében a járványról a következő fő adatokat tette közzé.
Vágólapra másolva!

HIV-vírussal fertőzött személyek száma 2003 végén:

Világszerte: 37,8 millió (A statisztikák és becslések hibahatárát figyelembe véve ez azt jelenti, hogy legalább 34,6 és akár 42,3 millió lehet a számuk - a továbbiakban az első szám a becsült számot, a második a becsült minimális, a harmadik a becsült maximális számot jelzi.)

A fertőzöttekből a 15-49 év közötti felnőttek száma 35,7 millió (32,7-39,8 millió).
2,1 millió (1,9-2,5 millió) a 15 évnél fiatalabb gyerekek száma. A fertőzött felnőttek közül 17 millió (15,8-18,8 millió) a nő.

Regionális megoszlás (felnőttek és gyerekek együtt):

  • Fekete-Afrika: 25 millió (23,1-27,9 millió)
  • Észak-Afrika és Közel-Kelet: 480 ezer (200 ezer-1,4 millió)
  • Latin-Amerika: 1,6 millió (1,2 millió-2,1 millió)
  • Észak-Amerika: 1 millió (520 ezer-1,5 millió)
  • Nyugat-Európa: 580 ezer (460 ezer-730 ezer)
  • Kelet-Európa és Közép-Ázsia: 1,3 millió (860 ezer-1,9 millió)
  • Kelet-Ázsia és Csendes-óceáni térség: 900 ezer (450 ezer-1,5
    millió)
  • Dél- és Délkelet-Ázsia: 6,5 millió (4,1-9,6 millió)
  • Óceánia (Ausztrália, Pápua-Új-Guinea): 32 ezer (21-46 ezer)

Új HIV-fertőzöttek 2003-ban:

A világon összesen: 4,8 millió (4,2-6,3 millió), amiből 4,1 millió (3,6-5,6 millió) a felnőtt és 630 ezer (450-580 ezer) a 15 év alatti gyerek.

AIDS-ben elhunytak száma 2003-ban:

A világon összesen 2,9 millió (2,6-3,3 millió), amiből 2,4 millió (2,2-2,7 millió) felnőtt és 490 ezer (450 ezer-580 ezer) 15 év alatti gyerek.