Nagyszülő mint zseniális találmány

Vágólapra másolva!
Amerikai kutatók szerint az unokáikat gondozó nagyszülők tömeges "megjelenése" forradalmi változást hozott az emberiség történetében.
Vágólapra másolva!

30 ezer évvel ezelőtt drámai változás következett be az emberiség történetében, amely a kutatók döntő többségének véleménye szerint kapcsolatban állt a civilizációs fejlődéssel, illetve egyre újabb és újabb találmányok megjelenésével. Az amerikai Michigan Egyetem kutatói szerint ez a változás a nagyszülők "bevezetése" volt.

Antropológusok fogmaradványok (főként bölcsességfogak maradványai) vizsgálata alapján következtetnek arra, hogy az idősek száma hirtelen megnégyszereződött abban az időben. Az öregség "bevezetése" pedig igazi újdonság volt, amelynek igen előnyös következményei lehettek az emberiség történelmében.

Kulturális antropológusok, etnográfusok leírásaiból is kitűnik, hogy a modern törzseknél a nagyszülők feladata a gyermekek - unokák - felügyelete és tanítása. A vadászat és/vagy a földművelés tudományának elsajátítása hosszú és fáradságos feladat, amelyre a szülőknek, főleg az apáknak se idejük, se türelmük nincsen, a nagyszülők erre azonban kiválóan alkalmasak: fizikai erejük fogytán, de felmérhetetlen tudással rendelkeznek, amely az egyre bonyolultabb és differenciáltabb munkavégzés során nélkülözhetetlen.

A faj túlélésének egyik módja az egyedszám tartós növekedése. Egyes kutatók szerint az élethossz kitolódása ebből a szempontból is hasznos, hiszen az egyes párnak több gyermeke lehetett, az unokák védelmezése pedig szintén döntően fontos a veszélyekkel teli életkörülmények között. A bekövetkező élettartam-változás olyan földcsuszamlásszerű demográfiai változást idézett elő, amely lehetővé tette a modern ember szétszóródását a Földön.