Áll a páviánháború a Fokföldön

Vágólapra másolva!
Afrika déli csücskén elszabadultak a majmok: kóborló páviánhordák rajtaütésszerű támadásokat intéznek lakások és parkoló autók ellen, villámgyorsan kifosztják a hűtőszekrényeket, megdézsmálják az élelmiszert tartalmazó szatyrokat, üvegeket nyitnak fel, és csomagokban turkálnak.
Vágólapra másolva!

Mire a tulajdonosok felfedezik őket, addigra többnyire már késő: bűzlő ürülék, vizeletfoltok, szétmarcangolt ruhadarabok és takarók jelzik csak, hogy az állatok ott jártak. Szinte semmi sincs biztonságban a majomhordáktól, és jóllehet Fokváros környékén külön őröket szerződtetnek, mégis szinte mindennaposak az összetűzések emberek és állatok között. A problémát súlyosbítja, hogy turisták és a helyiek időnként etetik a majmokat.

Az idén egy csöndes tengerparti település, Pringle Bay szerepel a leggyakrabban az újságok címlapjain, ahol rendszeresen randalíroznak elszabadult majmok. A felháborodott lakosok kegyetlen vadászatot indítottak ellenük, a sajtóban és tévében gyakran jelennek meg beszámolók feldúlt szobákról, fegyverrel lesben álló polgárokról, no meg lőtt sebbel műtőasztalon fekvő nőstény páviánról.

Környezetvédők sajnálkozásukat fejezik ki, mérsékletre intenek, és rámutatnak, hogy Pringle Bay lakosai végtére is természetvédelmi területen élnek, és a majmok rájöttek, hogy a földből gomba módjára kinövő lakóházak dús táplálékot jelentenek a számukra. "A páviánok fontos ökológiai szerepet játszanak, lehetővé kellene tenni számukra, hogy szabadon mozogjanak a településen. Az emberek kis jóakarattal képesek lehetnek együtt élni a természettel" - magyarázta Craig Spencer természetvédő az újságíróknak.

A természetvédő véleménye azonban ellentétes azoknak az álláspontjával, akik a szaporodó összetűzések miatt a páviánok korlátozott leölését is helyesnek találják. Országos méretű vitát váltott ki az az eset, amikor az elmúlt év során egy pávián egy hétéves kislányt támadott meg lakása ebédlőjében. A jól megtermett majom rávetette magát a gyermekre, megharapta, összekarmolta, és megpróbálta elvenni tőle az ételt.

Priggle Bayben a páviánháború nagy nyertesei a kisiparosok: a lakosok 80 százaléka ugyanis ráccsal, riasztóberendezéssel és más technikai megoldásokkal próbálja "pávián-biztossá" tenni otthonát.