Környezetbarát hűtőre vált három multi

Vágólapra másolva!
A Coca Cola, a Unilever és a McDonald's multinacionális cégek 2015-ig fokról fokra teljes mértékben fel kívánják számolni a környezetkárosító anyagok használatát hűtőberendezéseikben. 
Vágólapra másolva!

A cégek együtt jelentették be a döntést a Greenpeace-nek Brüsszelben, ahol egy környezetbarát hűtőközeggel végzett négyéves kísérleti program eredményeit mutatták be. Az új hűtőközeggel a fluor-szénhidrogén (HFC) alapú hűtőközegeket kívánják helyettesíteni.

A Unilever jégkrém üzletágában már 15 ezret lecserélt kétmillió darab hűtőládájából. Az új technológia bevezetésére 2,5 millió eurót fordított. A Coca Cola az elkövetkező két év folyamán lecseréli szén-dioxid hűtőközeggel működő italautomatáit. A konszern eddig 10 millió dollárt (8,3 millió euró) fordított alternatív hűtési technológiák kikísérletezésére.

HFC-hűtőgépet nem használó dán gyorsétterem-tapasztalatai alapján a McDonald's fel kívánja mérni teljes üzlethálózatának átállítási költségeit. Ennek ütemterve előreláthatólag két éven belül készül el.

A Greenpeace üdvözölte a multinacionális konszernek lépését és felszólította a Pepsi, a Nestlé és a Burger King cégeket is, hogy kövessék a példát.

A hűtőberendezésekben használt fluor-szénhidrogén hűtőközeg üvegházhatást okozó potenciálja háromezerszerese a szén-dioxidénak.