Nem a kereskedelmi halászatba fektetné a pénzt a WWF

Vágólapra másolva!
Az óceánok védelme sokkal kevesebbe kerülne, mint amennyit a halászhajók támogatására adnak évente. A kisebb volumenű halászat és az ökoturizmus ráadásul jelentős bevételeket hozna, és állásokat is teremtene - állítja egy nemzetközi felmérés.
Vágólapra másolva!

Ha a kereskedelmi halászat támogatására jelenleg költött összegeket az óceánok védelmére és egyéb, ezzel összefüggő tevékenységekre fordítanák, ez hosszabb távon sokkal nagyobb "fogást" jelentene a gazdaságnak - mutattak rá környezetvédő szervezetek.

A WWF és a Brit Madárvédő Királyi Társaság (The Royal Society for the Protection of Birds) közös tanulmányában arról számol be, hogy a védett tengeri területekre fordított szükséges összeg évente átlagosan 12-14 milliárd dollár lenne. Összehasonlításképpen: a kereskedelmi halászatot jelenleg évente 15-30 milliárd dollárral támogatják, annak ellenére, hogy a környezetvédők szerint a bevétel érdekében az óceánokat túlhalásszák.

A védelem alatt álló területeknek, a környezetvédők szerint, viszont hatalmasnak, a Föld víz borította része 30 százalékának kellene lennie. A kalkulált szükséges 30 százalékos indokolt védettséggel szemben a vizek csupán alig 0,5 százalékát védik fokozottan. A szárazföldön ez az arány 12 százalék.

A környezetvédő szervezetek kritikával illették az Európai Unió támogatási rendszerét is, amely a környezetvédők szerint feleslegesen pumpálja a milliárdokat a tengeri halászat iparágba, hozzátéve, ha a halászat helyett az óceánok védelmére fordítanának nagyobb összegeket, ez is munkahelyeket hozna létre. A két szervezet becslése szerint több mint 1 millió munkahelyet lehetne betölteni közvetlenül a védelmi munkákkal. A közvetett profit is jelentős lenne: a kisebb volumenű halászat és az ökoturizmus is jelentős bevételeket hozna, és állásokat teremtene. A tanulmány szerint az átállás 7 billió dollárt generálna évente.