Dél-Korea futószalagon gyártaná az emberi szerveket

Vágólapra másolva!
Dél-Korea új megközelítésben kívánja megoldani a szervátültetésre váró betegek gondjait: tíz éven belül beindítaná a genetikailag módosított sertésszervek nagyüzemi gyártását. Erre a célra több mint 100 millió dollárt szán a szöuli kormány.
Vágólapra másolva!

A dél-koreai mezőgazdasági tárca más kormányszervek együttműködésével 90 fős kutatócsoportot bízott meg azzal, hogy dolgozzák ki a genetikailag módosított sertésszervek előállításának feltételeit. Ezzel kívánják hosszú távon biztosítani a megfelelő szervutánpótlást azoknál a betegeknél, akik már csak a transzplantációban reménykedhetnek. A sertésekre azért esett a választás, mivel élettanilag nagy hasonlóságot mutatnak az emberi szervezettel, szervekkel, ráadásul sokkal szaporábbak is a majmoknál, amelyekkel korábban már folytak hasonló típusú kísérletek. A megoldandó feladatok közül a legnehezebbnek az ígérkezik, hogy hogyan küszöböljék ki a sertésszervek kilökődését az emberi szervezetből.

A dél-koreai tudósok 2005-re emberi méretekkel megegyező klónozott sertéseket szeretnének előállítani. Reményeik szerint 2007-re sikerül kitenyészteni olyan genetikailag módosított egyedeket, amelyek szervei már nem lökődnek ki az emberi szervezetből, 2010-re pedig rendelkezésre állnának a transzplantológia céljainak teljes mértékben megfelelő kisméretű klónozott sertések.