Korlátozhatják a terepjárók használatát Párizsban

Vágólapra másolva!
A döntésre a francia fővárosban olykor kritikus mértékű légszennyezés miatt kerülhet sor. A kérdés fölvetését francia civil zöld szervezetek inspirálták, akik a Mercedes egyik terepjáró modelljének ítélték a leginkább környezetszennyező gépkocsinak járó Tuvalu-díjat.
Vágólapra másolva!

A párizsi közgyűlés a zöld frakció javaslatára szándéknyilatkozatot fogadott el a terepjárók városban való használatának korlátozására: a Párizsban gyakorinak számító egyes szintű vagy annál magasabb levegőszennyezettség esetén tilos lenne terepjáróval közlekedni, és ezen rendkívül környezetszennyező járművek nem részesülhetnének a helyi lakosok számára nyújtott parkolási kedvezményből. Egyes zónákban - például a vincennes-i és a boulogne-i erdőkben, a "zöld kerületekben", illetve a Szajna partján - teljesen betiltanák a terepjárók használatát. A terepjárók átlagosan négyszer annyi szén-dioxidot bocsátanak ki, mint a kevésbé légszennyező személyautók. Ráadásul akár 24 litert is fogyaszthatnak 100 km-en.

A döntés előzménye, hogy május 25-én zöld szervezetek demonstrációt tartottak a Champs-Elysées-n a Mercedes-Benz márkakereskedés előtt, hogy a cégnek átadják a klímaellenes vétségek Tuvalu-díját. A díj arról a csendes-óceáni szigetről kapta a nevét, amelynek lakossága a klímaváltozás okozta tengerszint-emelkedés miatt fokozott veszélybe került - a soha nem látott méreteket öltő dagályok Tuvalun ma már mindennaposak.

Az intézkedések gyakorlati megvalósítására ugyanakkor még várni kell: a terepjárók elleni szankciókat valószínűleg a 2005-ben megalkotandó "Párizsi közlekedési terv" életbe lépése nyomán fogják alkalmazni.