Három évszázados hajóroncs a Tiszában

Nagy a valószínűsége, hogy megtalálták a régészek annak a római kőfaragványokat szállító hajónak a maradványait, mely 1723-ban egy kikötési manőver során süllyedt el Szegeden.

Víz alatti régészek és búvárok kutatják a Tisza mélyét Szegeden. Az Octopus Tengeri Régészeti Kutató Egyesület eddig elsősorban Dél-Afrika partjainál ért el sikereket. Most azonban arra vállalkoztak, hogy felkutassák a történelmi forrásokból ismert dereglye helyét, amely fedélzetén 14 darab római kori követ szállított. Ez része volt annak a 67 darabos kollekciónak, amelyet Gyulafehérvárról vittek VI. Károly német-római császár és magyar király udvarába.

Dácia

Erdély a Római Birodalom része volt Dácia néven. Sok város, például Apulum, a mai Gyulafehérvár vagy Sarmizegethusa, a mai Várhely őrizte meg a III. századi latin kultúra emlékeit. Az udvari mérnök, Gueseppe Ariosti kezdeményezte a római kori kövek, sírfeliratok, síroltárok összegyűjtését. Mérnök lévén pontos listát is készített a relikviákról.

Tóth János Attila, a régészeti kutatás vezetője bízik abban, hogy Ariosti feljegyzései nyomán pontosan be tudják majd azonosítani a köveket, ha valóban megtalálják a hajó roncsait. A feladat nem könnyű, hiszen az erősen sodró áramlatban, hordalékos vízben sokkal nehezebb a kutatás, mint a tengerekben, ahol már számos sikert értek el az Octopus Tengeri Régészeti Kutató Egyesület tagja.

A korabeli gyakorlat szerint a szállítóhajókat célba érkezésük után szétszerelték, miután a Maroson nem volt kifizetődő a lóvontáknak a területét kiépíteni. A fát felhasználták: épületekbe építették vagy eladták mint nyers faanyagot. Így sem pontos méreteit, sem alakját nem ismerjük a korabeli sószállító dereglyéknek, hiszen eredetiben egy sem maradt fenn. Az egyetlen támpontul a hajókról készített XVIII. századi metszetek szolgálnak.

Az elsüllyedt sóhajó

Szerencsére a Gyulafehérvárról indult dereglyék útvonalát pontosan ismerjük, hiszen mind Ariosti, mind az akkori szegedi sóellenőr feljegyezte, mint ahogy beszámoltak arról is, hogy átrakodás közben az egyik sóhajó elsüllyedt. Mivel a korabeli térképek pontosan jelölik a sókikötő helyét - a szegedi vár északi rondellájától kétszáz méterre -, így pontosan behatárolható az az egy kilométeres szakasz, ahol a hajóroncs lehet. Ez pedig a mai két híd közötti partszakaszon található.

A búvár-régészek - akárcsak a tengereken - geofizikai mérésekkel pontosítják a merülések helyét. A műszer a Tisza esetében 5-10 méterrel is képes a mederfenék alá látni, és deciméteres felbontású részletességgel mutatja meg, mi rejtőzik az iszapban. Az egy kilométeres szakaszt ötméteres keresztszelvényekben vizsgálják. A műszer tehát minden olyan tárgyat érzékel, amelynek sűrűsége eltér a homokétól. Ezek a többnapos, részletes felmérések eredménye határozta meg az első merülési pontokat.

Az első merülés

Már az első merülések sikerrel jártak, hiszen két, egymáshoz közeli helyen is találtak hajómaradványokat. Mindkét hajóroncsból hoztak fel mintát. A külső jelek arra utalnak, hogy a hajó XVIII. századi lehetett, de még hátra van a deszkák korának pontos meghatározása, hogy kiderüljön valóban a dereglye darabjait találták-e meg, avagy sem.

Akár az 1723-ban elsüllyedt dereglyét találták meg a víz alatti régészeti expedíció tagjai, akár nem, mindenképpen fontos elemmel bővülhet a magyar hajózástörténet. A kutatás folytatódik tovább, hiszen a legfőbb cél a 14 darab római kori feliratos kő megtalálása és kiemelése, amelyek feltehetőleg a fejjel lefelé elsüllyedt hajó alatt pihennek immár 281 éve a Tisza medrének finom homokjában.

További részleteket a Delta június 12-án, szombaton 13.40-kor kezdődő adásából tudhat meg.