Megmentik a rákosi viperát

Vágólapra másolva!
Átadta a Kiskunsági Nemzeti Park területén 22 millió forintos beruházással épült Rákosi Vipera Védelmi Központot dr. Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter.
Vágólapra másolva!

Amint azt dr. Kovács Tibor zoológus az [origo]-nak elmondta, fordulóponthoz érkezett Magyarország egyik leginkább veszélyeztetett állatfajának védelmi programja. A kipusztulással közvetlenül veszélyeztetett, már csak hazánkban megtalálható rákosi vipera (Vipera ursinii rakosiensis) megismerése és megmentése érdekében az Európai Unió támogatásával négyéves program indult. Az Európában a legveszélyeztetettebb helyzetben lévő gerinces állat megmentését egy civil szervezet, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) kezdeményezte, melyet az állami természetvédelem is felkarolt.

Péchy Tamás, a vipera megmentésére elindított program vezetője szerint "tény, hogy nagyon keveset tudunk a rákosi vipera életviteléről, ami a mi bűnünk, mert az elmúlt több mint 100 évben elmulasztottuk a faj ökológiáját részleteiben feltárni" - írja az MTI. A kutató elmondta, hogy az egykor Európa több országában is honos vipera már csak hazánkban, a Kiskunságban és a Hanságban él, ezért hozták létre Peszéradacson a védelmi központot, melyet a rákosi vipera egyik ismert élőhelye közelébe telepítettek.

"Nem az a célunk, hogy sok állatot befogjunk, most 14 rákosi vipera él természetes körülmények között, de remény van arra, hogy a védelmi központban nevelt állatok szaporodni fognak, és 7-8 év alatt a közelben lévő állományt meg tudjuk erősíteni" - szólt a programról Péchy Tamás.

A védelmi központ átadásán ismertették, hogy Méhelyi Lajos herpetológus 1893-ban írta le a rákosi viperát, és különítette el a keresztes viperától. Az emberre szinte veszélytelen állat elnevezését felfedezési helyéről, a főváros határában fekvő Rákos-patak menti rétekről kapta. Az 50-60 centiméterre megnövő, gyenge mérgű hüllő elnevezését az 1950-es években parlagi viperára kellett változtatni, majd a 80-as évek végén kapta vissza eredeti nevét.

Hazánkban a rákosi vipera 1982 óta védett állat. Az átadási ünnepség után Persányi Miklós miniszter - annak bizonyítékául, hogy a rákosi vipera az emberre veszélytelen - egymás után két állatot vett a kezébe, majd pár perc után az előkészített zárt területen elengedte a hüllőket.

A faj felfedezéséről, kutatásáról és védelméről a Fővárosi Állat- és Növénykert 2002-ben könyvet jelentetett meg, Korsós Z. - Kovács T. - Péchy T.: A rákosi vipera múltja, jelene, jövője címmel. A könyv még számos könyvesboltban elérhető.