Kíméli a teknősöket az újfajta horog

Vágólapra másolva!
Egy új, körkörös, befelé kunkorodó horoggal több ezer olyan veszélyeztetett tengeri teknős menthető meg évente, amely eddig "véletlen balesetként" a tengeri halászok horgain lelte halálát - közölte május 3-án, hétfőn a WWF.
Vágólapra másolva!

A vezető nemzetközi környezetvédő szervezet tájékoztatása szerint az amerikai oceanográfiai és légkörkutató hivatal (NOAA) által az Atlanti-óceánban folytatott vizsgálatok kimutatták, hogy az új horog révén 90 százalékkal csökkenthető a véletlenül kifogott teknősök száma. Az új horog, amelynek alakja leginkább egy G betűre hasonlít, nem akad bele a teknősökbe, vagy ha igen, akkor könnyebben eltávolítható, mint a korábbi, J alakú horog. A fenékhorgos halászatban jelenleg is használatos J típusú horgok, ha a teknős lenyeli őket, belső vérzést vagy fulladást okoznak. Az új horoggal ugyanakkor változatlan hatékonysággal lehet kardhalat fogni.

A tengeri teknősökre a "véletlenszerű kapások" jelentik a legnagyobb veszélyt, azok a horgok, amelyekkel nem is őket akarják kifogni. Közel 200 ezer álcserepes- (Caretta caretta) és mintegy 50 ezer különösen veszélyeztetett kérgesteknőst (Dermochelys coriacea) fognak ki évente az ipari méretekben halászó cégek - állítja a nemzetközi környezetvédő szervezet.

Az új horgot jelenleg a WWF közreműködésével a csendes-óceáni halászatban tesztelik. A Csendes-óceán keleti térségében Ecuadornak van a legnagyobb, 15 ezer egységből álló halászflottája, amely főként azokon a területeken tevékenykedik, ahol tengeri teknősök is vándorolnak.