Élő fosszília akadt horogra Tanzániában

Vágólapra másolva!
A tanzániai halászokat számos biológus megirigyelhetné, hiszen tálcán kapják az állatvilág különlegességeit. Ismét egy igazi evolúciós ritkaság, egy bojtosúszós hal (Latimeria chalumnae) akadt a horgukra.
Vágólapra másolva!

A bojtosúszós halak 360 millió éve, a földtörténeti devon időszakban jelentek meg bolygónkon, és évmilliókon át óriási mennyiségben és fajgazdagságban népesítették be a tengereket. Számos kövületük maradt fönn ebből a hosszú periódusból, ám mivel a legfiatalabb fosszília is 70 millió esztendős, a paleontológusok sokáig azt hitték, hogy bojtosúszós halak a földtörténeti kréta időszakban kihaltak. Aztán 1938-ban dél-afrikai tengerbiológusok Madagaszkár közelében az Indiai-óceánból kifogtak egy különös halat és bebizonyosodott, hogy az az ősi bojtosúszójú halak rokona. A példány a Latimeria chalumnae fajnevet kapta.

Azóta több alkalommal is fogtak már ki bojtosúszós halat, többségüket ott, ahol az elsőt, a Madagaszkári-szorosban található Comoran-szigetek partjainál; néhányukat Madagaszkár partjainál, illetve Indonéziához közel - de eddig mindet az Indiai-óceánban.

Ez a második bojtosúszós hal egy fél éven belül, ami a fővároshoz, Dar es Salaamhoz közeli vizeken került elő - nyilatkozta Chikambi Rumisha, a tanzániai tengeri nemzeti parkok vezetője. A szakember emlékeztetett, hogy az Indiai-óceán a tanzániai partok mentén különösen gazdag ritka fajokban: halászok nem is olyan régen egy a szirénfélék közé tartozó tengeri tehenet, egy dugongot fogtak ki.

Mitől különleges?

A bojtosúszójúak (Crossopterygii) azért játszanak fontos szerepet a paleontológiában, mert minden irányban mozgatható, pikkellyel borított páros uszonyaik belülről már végtagszerűek: belső vázuk felépítése megegyezik a magasabbrendű gerincesek végtagvázának alapszabásával, ezért a halaktól a kétéltűekhez vezető átmeneti formának tartják őket.

A bojtosúszós halat a Veszélyeztetett Állat- és Növényfajok Kereskedelmével Foglalkozó Egyezmény (CITES) az első függelékébe sorolja, azok közé a fajok közé, amelyeket a kihalás fenyeget, ezért kereskedelmük csak igen ritka esetben engedélyezett.