Nemválasztó patások

Vágólapra másolva!
Bizonyos emlősfajok egyedei, egyebek között a zebrák, a gazellák, az őzek és a kecskék képesek befolyásolni, milyen nemű utódot hoznak a világra - állítják brit kutatók.
Vágólapra másolva!

Az edinburghi és az oxfordi egyetem munkatársainak felfedezése igen nagy jelentőséggel bír, hiszen korábban csak a méhek és a darazsak esetében volt bizonyítható ez a tulajdonság, annak ellenére, hogy Robert Trivers amerikai biológus már 30 évvel ezelőtt felvetette annak lehetőségét: e két rovarfajon kívül más állatok, így szarvasok is képesek valamilyen módon befolyásolni születendő utódaik nemét.

A különös tulajdonságot az oxfordi és edinburghi kutatók most olyan fajoknál figyelték meg, ahol a legerősebb hímek osztoznak a csordában élő összes nőstényen: az anyaállatnak ilyen körülménye között csak akkor érdemes hímutódot világra hoznia, ha az elég erős testfelépítésű, elég jó fizikumú lesz ahhoz, hogy később el tudja hódítani vetélytársaitól a párzásra kész nőstényeket, és a csoporton belül domináns hímmé válhat - vélekednek a brit kutatók. A megfigyelés, amelynek pontos fiziológiai hátterét még nem fedték föl, számos csordában élő patásra jellemző, így például az őzekre és a kecskékre.

A tudományos eredményről szóló tanulmány az American Naturalist folyóirat e heti számában jelenik meg.