Nemzetközi szakértői tanácskozás a madárinfluenzáról

Vágólapra másolva!
Az egyre fenyegetőbb méreteket öltő madárinfluenza-járványról és a megelőzés módjairól tanácskoztak szerdán Bangkokban tíz ázsiai ország szakértői. A találkozón az Európai Unió és az Egyesült Államok képviselői is részt vettek.
Vágólapra másolva!

Brüsszel még szerdán bejelentette, hogy megelőző intézkedésként leállította a háziállatnak vásárolt egzotikus madarak importját Délkelet-Ázsiából.

Egyelőre kevés konkrét eredmény született, de az Egészségügyi Világszervezet (WHO) megfogalmazása szerint a találkozó létrejötte már önmagában jó kezdetnek számít a kór elleni összehangolt nemzetközi küzdelemben.

A bangkoki nyilatkozat szerint a tömeges baromfiirtás az első - és helyes - lépés a járvány megelőzése érdekében, ugyanakkor sürgős további intézkedésekre van szükség. A találkozón regionális állatfelügyeleti-rendszer létesítését határozták el, amely szervezetileg az egészségügyi intézményekhez tartozna, és feladata a fajhatárokat átlépő járványos betegségek felismerése, megelőzése, illetve visszaszorítása.

A találkozón hongkongi kutatók elmondták: a dél-kínai tömeges kacsapusztulás mutatja, hogy a kórokozó még a korábban feltételezettnél is virulensebb. A kacsák körében a H5 vírusok hagyományosan kevésbé végzetesek.

Mint arról korábban beszámoltunk, a szakértők a legnagyobb veszélynek azt tartják, hogy a H5N1 vírus az emberi influenzavírussal egyesülve esetleg világméretű járványt idéz elő.