Hat éven belül eljuthatunk a Marsra

Vágólapra másolva!
A Mars a távoli múltba vesző idők óta foglalkoztatja az ember fantáziáját, most azonban, hogy elérhető közelségbe került a vörös bolygó meghódítása, minden eddiginél élesebben merül fel a kérdés: vajon mihez kezdünk, ha egyszer sikerül megvetnünk a lábunkat a felszínén.
Vágólapra másolva!

A NASA Mars-programjának volt vezetője, Humboldt Mandell azt nyilatkozta, hogy számos szakember szerint a Mars felderítése jóval gyorsabban s sokkal olcsóbban megtörténhet, mint ahogyan azt az amerikai elnök szerdai beszédében felvázolt, két évtizedes űrprogram előirányozza.

Mint arról korábban beszámoltunk, George Bush elnök szerdán ismertette azt a tervet, miszerint az amerikai űrhajósok 2015 és 2020 között visszatérnek a Holdra, ahol állandóan lakható bázist létesítenek, és ez a bázis ugródeszkaként szolgál majd a Naprendszer kutatásához, illetve egy későbbi Mars-expedícióhoz is. A NASA néhány illetékese még a szerdára időzített elnöki bejelentést megelőzően csodálkozásának adott hangot, hogy a tervek ismertetése előtt senki sem konzultált velük.

A NASA-nak már ma rendelkezésére áll a Mars-expedíciókhoz szükséges technikai tudás, bár nem teljesen úgy, ahogy az elnök által körvonalazott terv felvázolja - mondta egy csütörtöki nyilatkozatában Mandell, aki egy éve távozott a NASA-tól, és jelenleg a Texasi Egyetem Űrkutatási Központjának munkatársa.

A Holdon lehet állandó bázist létesíteni, de ezzel a kétszeresére nőne a misszió költsége. "Nincs kifogásom a Holdon létesítendő bázis ellen, a Mars felderítéséhez azonban nincs szükség erre. Az emberi tartózkodáshoz szükséges feltételek megteremthetők egy földi támaszpontról kiindulva is, azt követően pedig közbenső bázis nélkül, nyugodtan küldhetünk embert a Marsra. Számomra logisztikai rémálom, hogy az összes felszerelést először a Holdra telepítsük, majd onnan indítsunk expedíciókat a Mars felé. A NASA által jelzett költségvetésnek mintegy harmadából, hat-hét éven belül véghezvihetnénk a Marsra szállást, s nem értem, miért kell ezt halogatni" - vélekedett Mandell.

Van azonban egy még gyorsabb sikerrel kecsegtető lehetőség is: a Marson hídfőállást lehetne létesíteni, még mielőtt az első ember megérkezne. Ez a legegyszerűbben úgy oldható meg, hogy teherűrhajókkal odajuttatjuk a Marson létesítendő kis telep felépítéshez szükséges építőelemeket, amelyek automatikusan egymásba illeszkednek. A "faluban" minden rendelkezésre állna, ami egy hat-hét fős kutatócsoport másfél éves tartózkodásához kell, a lakókörlettől a felszerelt konyháig és a kórházig. Ez körülbelül 20-100 milliárd dollárba kerülne, ami még a legrosszabb esetben is csak a negyede a NASA által korábban becsült költségeknek. A telepen létesülne vízmű is, amely a bolygó felszíne alatti jégrétegekből vizet szolgáltatna az ott dolgozók számára, majd a küldetés végeztével hidrogénre és oxigénre bontva a vizet üzemanyagot termelne az űrhajó visszatéréséhez.

"E forgatókönyv úgy számol, hogy az út a Marsra hat-hét hónapig tartana, a csoport 18 hónapig tartózkodna ott, majd újabb féléves repüléssel térne vissza a Földre" - fogalmazott Humboldt Mandell.

A Columbia katasztrófája nyomán földi kényszerpihenőt tartó űrrepülőgép-flottának a Mars-expedíciókban csak annyi feladat jutna, hogy a legénységet a Föld körüli pályán keringő, s onnan induló Mars-űrhajóhoz szállítsák - mondta a kutató.

A NASA Mars-programjának egykori vezetője elismerte, hogy jelenleg a legnagyobb megoldatlan probléma a Marson uralkodó hideg leküzdése. Az elmúlt évtizedek alatt a kutatók több elméletet is felvázoltak a Marson uralkodó, mínusz 63 Celsius-fokos hideg elleni védekezéshez, és ahhoz, hogy a bolygót "felfűtsék" az emberi élet feltételeihez alkalmazkodó hőmérsékletre. Az egyik elképzelés szerint esetleg fegyvergyártásra alkalmas plutónium segítségével csinálnának meleget, eddig azonban igazán elfogadható megoldást még nem sikerült találni.

Mandell csütörtöki nyilatkozatában igen határozottan elvetette a nukleáris "felfűtés" lehetőségét: "Nem kizárt, hogy ez a megoldás technikailag lehetséges, de számomra etikaialg elfogadhatatlan, hogy az emberiség számára leghalálosabb elemet elvinnénk a Marsra".