Vágólapra másolva!
Hét hónapos és közel 500 millió kilométeres utazás után közép-európai idő szerint 2004. január 4-én, a kora reggeli órákban leszállt a Marson az első amerikai "robotgeológus", a Spirit marsjáró.
Vágólapra másolva!

Kedves Olvasóink! Akik most kapcsolódnak be a küldetés eseményeinek követésébe, azok számára elmondjuk, hogy az alábbi cikket még január 3-án hoztuk létre, és azóta hatszor frissítettük, követve a pazar landolás és az első marsi napok eseményeit. A hatodik frissítés után cikkünket átdátumoztuk. Kapcsolódjon most be Ön is a Mars új meghódításának eseményeibe!

2004. január 5., hétfő (időpontok közép-európai időben)

Hatodik frissítés (07.15) - Az első marsi éjszaka és a második marsi nap eddigi eseményei

A pazarul sikerült landolás, a "kicsomagolás" és az első képek elkészítése után a leszállóhelyen lenyugodott a Nap, és a Spirit marsjáró minimál üzemmódba ("aludni") tért, hogy minél több energiát megtakarítva vészelje át a jéghideg marsi éjszakát. Az ébresztő közép-európai idő szerint nem sokkal vasárnap éjfél előtt érkezett el, a marsi napkelte után körülbelül két órával. (Igaz, pár órával korábban is "felverték álmából" a szondát, hogy továbbítsa adatait a leszállóhely felett éppen elrepülő Mars Odyssey űrszondának. Az művelet sikeres volt, az új mérnöki adatok megerősítették a Spirit kiváló állapotát.) A Spirit egyébként akkor ébred automatikusan, ha érzékeli, hogy a napelemek már elég energiát gyűjöttek az aktív tevékenység folytatásához.

Január 5-e tehát a Spirit számára a második nap a Marson, amelynek fő feladata az ún. nagy nyereségű (sok adat továbbítására alkalmas) antenna beüzemelése volt. A parancsok felküldése szempontjából ez jelenti a fő kommunikációs kapcsolatot a marsjáró és a Föld között. Az irányítóközpont hétfőn 6.28-kor közölte, hogy az antenna üzembe helyezése sikerült, és mind adatfogadásra, mint adattovábbításra alkalmas.

Ugyancsak a második marsi napon készítik el az első színes felvételeket. Ezek sokkal látványosabbak lesznek az eddigieknél, mert a fő képalakotó rendszer, a nagy felbontású sztereo panorámakamera (Pancam) készíti őket. Ez 14-szer élesebb képeket csinál az eddig látott, a navigációs kamerák által készített képeknél.

A Spirit minden rendszere normálisan működik. A tudományos műszerek is átmennek ma egy rövid teszten, hogy megnézzék, épségben átvészelték-e a leszállást.

A bolygó más területein korábban kialakult porviharok miatt a légkör a vártnál kissé átlátszatlanabb, aminek következtében a napelemek a tervezett teljesítménynek csupán 83%-át tudják leadni. A mérnökök szerint azonban ez nem zavarja a Spirit küldetését.

A színes képek megérkezésekor újra jelentkezünk.

2004. január 4., vasárnap

Ötödik frissítés (22.40)

Összeállításunk képgalériával bővült. Korábbi ígéretünkhöz híven a hétfő reggeli órákban jelentkezünk újra, az első színes fotókkal.

Negyedik frissítés (10.40) - További képek

A NASA 9.30-kor újabb sajtótájékoztatót tartott, ahol már a leszállóhely környékének előzetes tudományos elemzése is megtörtént. A szakértők ideálisnak minősítették a Spirit helyzetét, mivel a terep nem tűnik nehéznek, ugyanakkor számos olyan kisebb-nagyobb kőzet borítja, amelyek elemzése rávilágíthat a terület egykori fejlődéstörténetére. Mint arról korábban beszámoltunk, a leszállóhely a Gusev-kráterben van, amelyet egykor tó tölthetett ki - így kitűnő terep az egykori marsi víz, illetve az esetleges életnyomok kutatására.

Az első igazán látványos, színes felvételek hazai idő szerint hétfőn (január 5-én) reggel várhatók, amikor újra jelentkezünk egy összefoglalóval. Addig is megtekinthető egy viszonylag részletes fekete-fehér kép a leszállóhely horizontjáról (lásd lent), amelyen a Spirit napelemei és a leeresztett légzsákok szélei is láthatók.

A további fekete-fehér felvételek a Mars Society magyar tagozatának honlapján tekinthetők meg.

Forrás: NASA/Spirit

Harmadik frissítés (08.47) - Az első képek!

Megérkezett az első nagyobb (24 megabit méretű) adatcsomag a Mars Odyssey űrszondán keresztül. A Spirit tökéletes állapotban van, a napelemek rendben települtek.

A marsjáró kamerája elkészítette az első felvételeket! Az egyelőre fekete-fehér fotókon a leszállóhely poros-köves képe látható, néhány nagyobb sziklával a környéken, a leszállóegységtől közvetlenül jobbra pedig egy igazán szép darab fekszik. Egyelőre ilyen képek láthatók az irányítóközpont kivetítőjén, de az önálló, feldolgozott képeket a lehető leghamarabb közöljük.

A Földre érkezett adatok szerint a leszállóegység stabilan felszik a Mars talaján, dőlése egyik irányban sem jelentős. Ez azért fontos, mert a Spirit marsjáró remélhetőleg gond nélkül tud majd legördülni róla néhány nap múlva, a rendszerellenőrzések és műszerkalibrációk után.

A Spirit egyébként máris dolgozik: kamerája sorra készíti a felvételeket, amelyekből 360 fokos panorámaképeket illesztenek össze (az első nyers kép itt látható), s ezek elemzésével jelölik ki a tudományos vizsgálatok első célpontjait. Az első képek alapján a terep "járhatónak" tűnik a Spirit számára.

Második frissítés (08.10) - Órákon belül várhatók az első képek

08.00-kor a Mars Odyssey űrszonda áthaladt a Spirit leszállóhelye felett, és vette, majd a Földre küldte a marsjáró adatait. Ezek megerősítették, hogy a leszállást követő műveletek - a leszállóegység kinyílása és a napelemek telepítése - is sikeresen zajlanak.

A Spirit a legkedvezőbb helyzetben, alsó paneljával lefelé állt meg a felszínen, így a lehető leggyorsabban történhetett meg a légzsákok leeresztése és a leszállóegység kinyitása. A kritikus művelet körülbelül egy órát vehetett igénybe (1997-ben a Mars Pathfindernek ez nem sikerült elsőre, mert az egyik légzsák beakadt, és elállta a marsjáró legördülésének útját).

A légzsákok leeresztése után a Spirit második feladata napelemeinek telepítése. Ezután elkészülhetnek az első felvételek a leszállóhely környékéről, amelyet a NASA néhány órán belül közöl. A NASA TV és a CNN hírtelevízió folyamatosan követi az eseményeket.

A 6.30-kor megtartott sajtótájékoztatón Sean O'Keefe, a NASA vezérigazgatója pezsgőt töltött a program irányítóinak, majd ünnepi köszöntőt mondott. "Nagy éjszaka ez a NASA számára" - mondta (Kalifornia és Magyarország között 9 óra az időeltolódás). "Visszatértünk!"

Első frissítés (06.15): Landolás!

Forrás: EPA05.52-kor, 17 perccel a talajt érés után a repülésirányítók egyértelmű jelet fogtak a Spirit amerikai marsjárótól, ami megerősítette, hogy a szerkezet épségben átvészelte a landolást. Az emberiség ismét leszállt a Marson!

A landolás eseményei a tervezett időpontok szerint alakultak, s 05.36-kor érkeztek az első jelzések arról, hogy a leszállóegység a Mars felszínén pattog és gurul (a szonda a landolás alatt rendszeresen jeleket bocsátott ki, jelezve az egyes lépések sikerét). Ezután több mint 10 perces idegtépő szünet következett, mialatt arra vártak, hogy a szerkezet megálljon és újra megkezdje adását. Az első reménytkeltő információk a bolygó körül keringő Mars Global Surveyor irányítóitól érkeztek, akik a Spirit jeleinek valószínű érzékeléséről számoltak be (a szonda éppen a tervezett landolási időpontban repült át a leszállóhely felett). Egy perccel később, 05.51-kor a Stanford Egyetem is a szonda jeleinek valószínű érzékeléséről számolt be.

Az irányítóközpontban azonban újabb egy perc múlva, 05.52-kor szabadult el a pokol, amikor megérkezett az első "very strong signal", azaz az első egyértelmű jelzés arra, hogy a szerkezet épségben átvészelte a landolást.

Korábbi információk

Ha minden a tervek szerint alakul, hazai idő szerint vasárnap 5.35-kor megérkezik a Mars felszínére a Spirit, az első amerikai marsjáró (társa, az Opportunity január 25-én követi). A járművet védő belépőegység a tervek szerint 5 óra 14 perckor válik le a bolygóközi szállítóegységről, és 5 óra 29 perckor lép be a vörös bolygó atmoszférájába, kb. 130 kilométeres magasságban.

A következő mindössze hat perc során drámai gyorsasággal követik egymást a landolás szempontjából kritikus események. A hővédő pajzs leválása után ejtőernyős ereszkedés következik, az utolsó szakaszban pedig bekapcsolnak a fékezőrakéták és felfúvódnak a légzsákok. Végül 5.35 körül a belépőegység a felszínre csapódik, majd pár visszapattanás és pár száz méternyi gurulás után megáll. Ezután leeresztenek a légzsákok, és egy virág szirmaihoz hasonlóan kinyílik a belépőegység burkolata, az egyik panelen a marsjáróval.

Szerencsés esetben már az első percekben kaphatunk visszajelzést a landolás sikeréről a NASA földi antennahálózatán (Deep Space Network) keresztül, de a leszállóhely felett a landolás után átrepül a vörös bolygó körül keringő Mars Global Surveyor, majd később a Mars Odyssey is. Az azonnali kapcsolat azért lehetséges, mert a Spirit marsi helyi idő szerint kora délután érkezik meg, amikor a leszállóhely a Földről még jól látható (illetve fogható).

Forrás: NASAA Spirit első feladatai: a napelemek telepítése, kommunikáció a Földdel, panorámakép készítése a leszállóhelyről. Négy-öt napba is beletelik, mire a kép alapján a szakemberek felmérik a tájat, elvégzik a szükséges beállításokat és rendszerellenőrzéseket. Csak ezután adják ki a parancsot marsjárónak: "felállni"! A jármű ekkor kinyitja összecsomagolt kerekeit, majd legördül a marsi talajra, hogy átlagosan napi 100 méteres utat megtéve elvégezze tudományos feladatait az egykor feltehetően vízzel borított Gusev-káterben.

A NASA TV már órákkal a landolás előtt megkezdi adását, és az eseményeket élőben közvetíti. A NASA TV programjának fordítása a Mars Society honlapján érhető el.

Reméljük, hogy a NASA folytatja idei remek kezdését, és a Stardust űrszonda január 2-ai kitűnő teljesítménye után vasárnap ismét egy sikeres eseményről számolhatunk be.