Magyarországon még mindig olcsó a cigi

Vágólapra másolva!
A dohányzásellenes politika szigora tekintetében Magyarország az európai országok középmezőnyében áll - állítja egy új Uniós tanulmány. A cigaretta hazai ára még mindig csak harmada a nyugat-európainak.
Vágólapra másolva!

E hónapban hozták nyilvánosságra Brüsszelben azt a tanulmányt, amely 28 európai ország (25 uniós tagország, valamint Izland, Norvégia és Svájc) dohányzásellenes tevékenységét értékeli. A kutatást az Európai Unió finanszírozta, vezetője Luk Joossens belga dohányzásellenes szakember, aki kilenc másik európai dohányzásellenes szakemberrel - közöttük e közlemény szerzőjével - konzultálva pontozta az országok dohányzásellenes politikáit, hogy a végeredmény alapján közreadja az országok "sikerlistáját".

Hazánk a középmezőnybe került: a listán Magyarország a 28 országból a 11. helyet foglalja el; a most csatlakozott országok közül Málta és Lengyelország előznek meg bennünket. A beszámolóban közölt összpontszámok arra utalnak, hogy országunk három területen marad el jelentősen az éllovasoktól. Az egyik a közterületi dohányzás elégtelen szabályozása, egy másik pedig a dohányzás elleni küzdelem finanszírozásának a helyi igényekhez és a nemzetközi javaslatokhoz képest is alacsony szintje.

Legjelentősebb az elmaradásunk a dohánytermékek ára (ennek egyik fő összetevője az adótartalom) vonatkozásában: Magyarországon egy doboz Marlboróért 2,14 eurót kell fizetni, míg Norvégiában 7,64 eurót, az Egyesült Királyságban 6,60 eurót, Írországban 6,14 eurót, Izlandon pedig 5,76 eurót. A norvég fogyasztók tehát több mint 3,5-szer annyit fizetnek a füstölnivalóért, mint a magyar dohányosok. (A cigarettacsempészet mégis a skandináv országban a legalacsonyabb Európában.)

Dr. Szilágyi Tibor