Enyhíthető a fülcsengés

Vágólapra másolva!
Biztatónak bizonyultak azok a humán kísérletek, amelyekben ún. botulintoxinnal kezeltek fülzúgásos személyeket.
Vágólapra másolva!

A fülzúgást (tinnituszt) a gyakorlatban azoknak a kórosan érzékelt, csengető, sípoló, pattogó, zúgó vagy fütyülő zajoknak a jelölésére használják, melyeknek rendszerint nincs a külvilágban azonosítható eredete.

A San Ramon-i California Ear Institute kutatói 26, tinnituszos résztvevőn végezték el a vizsgálatot. A kísérlet megkezdése előtt felmérték, hogy az egyes személyeknél milyen mértékű a fülzúgás miatt fennálló halláskárosodás. Ezt követően a résztvevők egy részénél a kutatók a fülkagyló három kiválasztott pontján kis mennyiségű idegmérget (botulintoxint) injekcióztak be. Az eljárást a többi személynél is elvégezték, az ő esetükben azonban placebót alkalmaztak a kutatók. Négy hónap múlva a szakemberek megismételték a kezelést. Ekkor viszont az első csoport részesült placebóban, míg a többiek botulintoxint kaptak.

A kutatók megkérdezték a résztvevőket az érzett javulásról, valamint tinnitusz-teszt segítségével is meghatározták a bekövetkezett javulás mértékét. Jóllehet a botulintoxinnal kezeltek által elmondottak és a teszt eredménye egyaránt alátámasztotta az idegméreg pozitív hatását, a vizsgálatban részt vevők alacsony száma miatt a fülzúgás botulintoxinnal történő általános gyógykezelésének bevezetése előtt a kutatók még további vizsgálatok elvégzését szorgalmazzák.

A Clostridium botulinum baktérium által termelt idegmérget régóta használják gyógyító célzattal. Görcsoldó hatása mellett a túlzott izzadást is gátolja, és a kancsalság kezelésben is alkalmazzák. A fülzúgás kialakulásának okai jelenleg még nem egyértelműen tisztázottak. A szakemberek azonban azt feltételezik, hogy a leginkább hirtelen fellépő tinnituszt az ún. vegetatív idegrendszerben bekövetkező károsodás váltja ki. A botulintoxint tartalmazó új gyógyszer a kutatók reményei szerint a jövőben a fülzúgás tüneteinek gyógyítására is alkalmas lesz. Eredményeikről az American Academy of Otolaryngology éves közgyűlésén számoltak be.

Cseh Júlia