Megtalálták az eddigi legnagyobb prímszámot

Vágólapra másolva!
Egy amerikai egyetem diákja komputeres programja segítségével azonosította az eddigi legnagyobb prímszámot, amelyet öt hét alatt lehetne kézírással papírra vetni.
Vágólapra másolva!

Michael Shafernek, a michigani állami egyetem 26 esztendős végzős vegyészmérnök hallgatójának jutott az a szerencse, hogy az egyetem számítógépén futtatott program segítségével rátalájon a nem kevesebb, mint 6 320 430 számjegyből álló - a korábbi legnagyobbat több mint 2 millió jeggyel meghaladó -, s ezzel az ismert legnagyobb értékűnek számító prímszámra.

Shafer a Great Internet Mersenne Prime Search (GIMPS) elnevezésű számítógépes projekt keretében járt sikerrel. "Épp befejeztem egy megbeszélést a tanárommal, amikor észrevettem, hogy a gépem megtalálta az új prímet. Egy rövid örömtánc után telefonáltam a feleségemnek és a GIMPS-ben részt vevő barátaimnak, hogy megosszam velük a nagy hírt" - nyilatkozta Shafer, aki egy 2 gigahertzes Pentium 4 processzoros PC-vel 19 napig ellenőrizte, a kapott szám valóban prím-e.

A siker mögött komoly csapatmunka áll - hívta föl a figyelmet George Woltman, a GIMPS alapítója: "amellett, hogy gratulálunk Michael Shafernek, köszönetet kell mondani annak a mintegy 60 ezer önkéntesnek, diákoknak, iskoláknak, egyetemeknek és cégeknek, akik/amelyek a világ számos táján hozzájárultak ehhez a sikerhez".

A GIMPS-nek, mintegy 211 ezer számítógépen egyidejűleg futva, csupán két évébe telt, mire újabb prímet talált, ez egyetlen számítógépen 25 ezer évbe tellene (a program ugyanazon az elven működik, mint a Seti@Home vagy a United Devices rákkutató programja).

Az első tízmillió számjegyből álló prím megtalálójára az amerikai Electronic Frontier Foundation által kitűzött 100 ezer USA-dolláros jutalom vár.

A prímek fogalmát Kr. e. 350-ben Eukleidész vezette be a matematikába, s azon 1-nél nagyobb számok körét alkotják, amelyek csak önmagukkal és eggyel oszthatók: 2, 3, 5, 7 ,11, ... stb. A Mersenne-prímek (2^p)-1 alakúak, ahol p prímszám. A most talált szám a 40. Mersenne-prím, az előző legnagyobbat 2001. november 14-én találta a húszesztendős Michael Cameron, szintén a GIMPS segítségével. Az akkori szám 4 053 946 jegyű volt. A prímek különös jelentőséggel bírnak a számítógépes enkripció, a kódolás területén.