Újra felbukkantak a hódok a Rábán

Vágólapra másolva!
Eddig csak sejteni lehetett, a napokban azonban megbizonyosodhattunk felőle, hogy a hód újra birtokba vette természetes folyamatoknak otthont adó folyónkat, a Rábát.
Vágólapra másolva!

A Greenfo környezetvédelmi hírportál beszámolója

A hódok által frissen kidöntött, homokóra alakban szétfarigcsált fákat ráadásul a folyó alsó, az elmúlt évszázadban komoly sérüléseket szenvedett szakaszán találtuk. A természet regenerációs folyamatai mára ezt a folyószakaszt is újból természetközelibbé tették, a fejlődő folyókanyarok és a természetes erdősülés gazdag élőhelyeket hozott létre, melyek az élővilág maradékainak mentsvárául szolgálnak a folyó mezőgazdasági környezetében.

A fölső, eleve épebb állapotban - egyébként véletlenül - megmaradt Rába-szakaszon nyilván szintén megjelent már vagy hamarosan meg fog jelenni e természetközeli állapotokat igénylő rágcsáló. A hódok újbóli megjelenésének örömteli híre eggyel több okot szolgáltat arra, hogy végre megtörténjen a Rába medrének, hullámterének és egykori ártere legjelentősebb, folyóközeli részeinek védetté nyilvánítása, mely az elmúlt évtizedekben ősi folyóink hírnökéhez méltatlan módon elmaradt.

Márciusban a hazai környezet- és természetvédő szervezetek, országos találkozójukon egyetértésben fogalmazták meg azt az állásfoglalást, melyben a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumnál kezdeményezték a védettségi eljárás haladéktalan megindítását, nemzeti park és/vagy bioszféra-rezervátum ranggal.

További információk és képek a Greenfo cikkében.