Az osztrák tudós közelgő századik születésnapjára Bécsben kiadott életrajzi írás Lorenz egy kevésbé ismert arcát mutatja be a nyilvánosságnak, ami azért is időszerű, mert halála óta mély csend övezi a tudós szerzőt.
Klaus Taschwer és Benedikt Föger osztrák szerzők az 1989-ben elhunyt etológus önéletrajzi írására támaszkodnak. Lorenz 1988 elején kezdte diktálni visszaemlékezéseit a titkárnőjének, ám halála után mindössze egy 200 oldalas, összefüggéstelen töredékekből álló konvolútum maradt hátra. Taschwer és Föger ezeket is felhasználva írta meg 368 oldalas művét, bőven merítve a tudós lányának, Agnesnek altenbergi házában talált feljegyzésekből és levelekből.
Lorenz tekintélyelvű családban nőtt fel: orvos apja nyomására ő is medikusdiplomát szerzett, mielőtt zoológiát és pszichológiát tanult a bécsi egyetemen. Ekkor vált az altenbergi ház egyfajta "állati menhellyé", amelyet nyári ludak, récék, csókák, hollók és különböző négylábúak népesítettek be, s amelyet oly érzékletesen jelenít meg könyveiben Lorenz. A tudós mint "holmi Doktor Doolittle élt a házban, aki képes volt beszélgetni állataival, eközben azonban folyton anyagi gondok gyötörték" - írják az osztrák szerzők.
Ezután következtek a "sötét esztendők": Lorenz mint "rajongó opportunista" együtt üvöltött a "barna farkasokkal", ahogy a német sajtóban most olvasható volt, majd valahogy átvészelte az orosz hadifogságot. Az altenbergi házban talált feljegyzések tanúsága szerint a tudós 1938 márciusában, amidőn Hitler csapatai bevonultak Bécsbe, így írt Oskar Heinroth biológusnak: "Mindnyájan ujjongunk, mintha kisgyerekek volnánk". Három hónappal később pedig Lorenz felvételét kérte a nemzetiszocialista (náci) pártba.
"Én mint német gondolkodású (azaz Németország és Ausztria egyesítésének a híve - a szerk.) természettudós magától értetődően mindig is nemzetiszocialista voltam" - bizonygatta a tudós a kérelem indoklásában, majd a következő években közzétett tudományos írásaiban gátlások nélkül használta a nácik terminológiáját. (A felvételi kérelem megírását élete végéig tagadta.)
Többek között felpanaszolta az ember "házidisznóvá válását", és a nagyvárosban élő "túlcivilizált emberek mopszlifejét és lógó hasát" a túltenyésztett háziállatokkal hasonlította össze. Meglátása szerint a "fogyatékos elemek rosszindulatú daganatként" mételyezik a "nép testét", amin csak egy "fajgondozó" segíthet, akinek célja az "etikai szempontból alacsonyabb rendűek még szigorúbb kigyomlálása".
A konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung szerint a 200 oldalas önéletírásból jól érzékelhető, mennyire vonzódott az osztrák tudós a nemzetiszocializmushoz. A FAZ egyenesen "hátborzongatónak" találja a Taschwer-Föger szerzőpáros által idézett alábbi részletet: "Amennyiben léteznek mutációra visszavezethető tényezők, úgy a fajgondozó első számú feladata ezek fölismerése és kiszűrése... Ha a mutációkat csak a társadalomban végbemenő természetes kiválasztódás megszűnése okozza, úgy a fajgondozásnak még a mainál is jobban kell ügyelnie az etikailag alacsonyabb értékűek kigyomlálására."
A náci korszakban keletkezett dolgozatait 1945 után újra meg újra a szemére vetették Lorenznek. A most előkerült önéletrajz kísérletben a tudós megpróbálja igazolni ezeket. "A propaganda tükre a nemzetiszocializmust nagyon ártalmatlan, sőt családias jelenségnek állította be - írta. - Azt a keveset, amit az új rezsim gaztetteiről és borzalmairól tudtam, nem tudtam és főleg nem akartam elhinni. A Freud által elfojtásnak nevezett folyamat démoni hatalommal bír az ember fölött."
A fenti vaskos kitételek dacára Lorenz a háború után üstökösként emelkedett az osztrák tudomány egén. Már 1950-ben kinevezték a - voltaképpen az ő számára létrehozott - Max Planck összehasonlító magatartáskutató központ igazgatójává. Munkásságáért 1973-ban - egy holland és egy német kutatóval együtt - orvosi-élettani Nobel-díjat kapott. Az európai zöld mozgalmak mindvégig "alapító atyát" és pártos szószólót láttak benne.
Taschwer és Föger hatalmas anyagból válogathatott, így művükben Lorenz kortársai vallanak a tudósról; a szerzők maguk alig kommentálják a lorenzi életpályát. Az olvasó emiatt jórészt anyaggyűjteményt kap kézhez, ami a Der Spiegel szerint a mű legfőbb gyengéje. A nagy etológust hívei ezután is úttörő tudósnak, bátor figyelmeztetőnek és a környezetvédő mozgalom alapító atyjának tekintik, míg bírálói számára csak egy biológus a sok közül, akinek ráadásul náci múltja van.
Dorogman László