Veszélyeztetett parlagi sasok műholdas nyomkövetése

Vágólapra másolva!
Műholdas nyomkövetéssel próbálják felderíteni a világszerte veszélyeztetett parlagi sas vonulási szokásait és téli tartózkodási helyeit a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szakemberei.
Vágólapra másolva!

A vonulási útvonalak műholdas felderítése lehetővé teszi a Madártani Egyesület Parlagi Sas Védelmi Munkacsoportja számára, hagy az újonnan felfedezett területeken megelőző természetvédelmi intézkedéseket kezdeményezzenek a fiatal madarak pusztulásának megakadályozása érdekében - fogalmaz közleményében a szervezet.

Vonulás közben a veszélyeztetett faj egyedeinek - elsősorban az emberi eredetű veszélyeztető tényezők miatt, mint például az áramütés - akár 60-80 százaléka is elpusztulhat.

A hazai parlagi sas állomány, amely mindössze mintegy 70 pár, az egyik legnagyobb Európában. A parlagi sas párok általában egy-kettő, ritkán három fiókát nevelnek fel évente. A kirepült fiókák többsége ősszel útra kel, és más madárfajokhoz hasonlóan dél felé vonulva keres a költőhelyénél kedvezőbb életfeltételeket a kemény téli hónapokban.

Csak az elmúlt évtized technikai fejlődése tette lehetővé, hogy a vonulási útvonalak feltárásához a madarak jelölésére is alkalmas kisméretű jeladót használjanak.

Az adó jelei alapján műholdak határozzák meg annak helyzetét, amelynek segítségével lépésről lépésre nyomon követhető a madár által megtett útvonal - közölte a természetvédelmi egyesület.

A hazai természetvédelmi programokban először alkalmazott műholdas nyomkövetést az Európai Unió LIFE Nature természetvédelmi alapja finanszírozza.