Még három kínai űrhajós van versenyben

Vágólapra másolva!
Kínai napilapok és állami televíziók információi szerint amennyiben az időjárás lehetővé teszi, október 15-én valóban elindul az első kínai űrhajós. Az eddigi tervekkel szemben azonban nem egyszer, hanem 14-szer kerüli meg a Földet.
Vágólapra másolva!

A nyolctonnás kínai űrjármű, a Sencsou (Shenzhou, Isteni Hajó) ugyan háromszemélyes, de most csak egy űrhajóst szállít, akit egy 14 fős csoportból - mindannyian vadászpilóták - választanak ki. Jelenleg még hárman vannak versenyben.

Az űrhajó összesen 21 órát repül, és visszatérő kapszulája másnap reggel landol.

A kínai kommunista párt látványos külsőségek közepette tervezi az űrhajós nemzetekhez való csatlakozást. A küldetés sikere elengedhetetlen egy olyan országban, ahol 140 millió ember él napi kevesebb mint 1 amerikai dollárból - írja a Reuters.

A Zsenmin Zsipao (Renmin Ribao), a Kínai Kommunista Párt lapja arról is beszámolt, hogy az űrutazáshoz videoklipet készítenek Repülés címmel a hadsereg ének- és tánckarának részvételével. A lapban megjelent belőle egy űrruhás lány képe, aki mellén a kínai zászlót viseli, mögötte pedig holdkőzet-utánzatok láthatók. Az űrutazással foglalkozó internetes Sina.com honlap megírta: az asztronautának kézifegyvere és kése is lesz, hogy a leszállás után meg tudja magát védeni állatoktól és más veszélyektől.

A kínai űrhajó indulásának közeledtét jelzi az is, hogy a CCTV állami tévé tudományos csatornáján hétfőn kezd egy húszrészes sorozatot az űrkutatás történetéről. Egy pekingi bulvárlap szerint a sorozatban szó lesz két - 1990-es, illetve 1992-es - sikertelen kínai rakétakísérletről is, amelyeknek számos halálos áldozata volt - írja az MTI.