Egyre több az alkoholista nő Oroszországban

Vágólapra másolva!
Túlhajszolt családanyák útközben lenyelnek némi sört, stresszes üzletasszonyok este néhány pohárkával lazítanak, unatkozó újgazdag feleségek alkoholba fojtják magányukat: Oroszországban egyre több nő válik az alkohol rabjává.
Vágólapra másolva!

Forrás: dehoop-orgPszichológusok és orvosok szerint számos orosz asszony süllyed csendesen és titokban az alkoholizmusba anélkül, hogy tudomást venne róla. A baj leginkább az úgynevezett "jól szituált családok" asszonyaira jellemző.

A 27 éves Tatjána könyvvizsgáló volt, jól keresett, gyakran találkozott barátnőivel, hogy egy üveg bor társaságában lazítsanak. "Lassanként kezdett el lefelé csúszni. Akkor értettem meg, hogy alkoholista lettem, amikor teljesen mindegy kezdett lenni, kivel iszom" - vallotta be a rekedt hangú és duzzadt arcú fiatal nő.

Tatjána egy hónapja az alkohol- és kábítószerbetegek számára fenntartott moszkvai kórház komor hálótermében fekszik, öt - különböző társadalmi rétegeket képviselő - sorstársával együtt. Fogadkozik: soha többet nem iszik meg napi három üveg vodkát, és soha többé nem kerül ide vissza.

A 26 éves Anna tehetős háziasszony és egy hároméves gyermek édesanyja, ám az egyetemi tanulmányok után frusztrált volt, "aranykalitkában" érezte magát.

"Amikor a fiammal sétáltam, vettem egy-két üveg sört és megittam, míg a férjem haza nem ért. Mindig jól öltözött és jól fésült voltam, de egyre agresszívabbá váltam. Féltékenységi rohamaim voltak, és mindennap egy új ürügyet találtam az ivásra" - meséli.

A 32 éves Marina szintén háziasszony, gazdag férfi felesége, a fiókokban dugdosta az üvegeket, és "zugivó" volt, hogy a család többi tagja ne lássa. Férje elhagyta, amikor kiderült, hogy az asszony alkoholista.

Oroszországban nincsenek megbízható statisztikák az alkoholizmusra vonatkozóan, még kevésbé tudni, hány nő küzd ezzel a problémával - mondják a szakértők. Az asszonyok sokkal inkább titokban tartják az alkohol iránti szenvedélyüket, mint a férfiak.

A nők csak akkor kezeltetik magukat, amikor már teljesen függővé váltak - állapítja meg Jevgenyij Tolkacsev, a moszkvai 17. számú detoxikáló kórház orvosa. "A részeg nő mindenki babája, A részeg anya a család szerencsétlensége - tartja a közmondás, amely egyben kifejezi az alkoholista nőkkel szembeni intoleranciát egy olyan társadalomban, amelyben a férfiak alkoholizmusa bocsánatos bűn" - fejti ki Margarita Poznyakova szociológus.

A "pszichológiai adaptációs klinika" várótermében a falak lágy kék színre vannak festve, klasszikus zene szól: ez a létesítmény a tehetős pácienseké.

"Tíz éve minden tíz alkoholista férfira egy nő jutott, ma már négy. Sok nő ma olyan életmódot folytat, mint a férfiak, és ugyanazokat a szokásokat veszi fel. Többet dolgoznak, és italozással lazítanak" - mondta Alekszej Magalif, a klinika igazgatója.

Kirill Vinokurov doktor szerint a nők emancipálódnak és nehezen viselik, hogy konzervatív felfogású férfiakkal kell együtt élniük. Nyugati családmodellre lenne szükségük, amit az orosz mentalitás kissé nehezen emészt meg.

"Oroszországban azonkívül is maximalisták vagyunk. Az étkezéshez elfogyasztott egy pohárból végül egy egész üveg lesz" - mutat rá Poznyakova.

Az orvosok riadót fújnak azért is, mert a jelenség a fiatalok körében is mind gyakoribb, s elítélik a gyakran a tinédzsereknek szánt túlburjánzó televíziós sörreklámokat. Oroszországban a sör szabadon kapható a 24 órán át nyitva tartó boltokban.

"Öt éve a betegek életkora még jobbára 40 és 50 év között volt. Ma már senkit sem lep meg egy huszonhárom éves női alkoholista páciens" - mondja Vinokurov doktor.