A morális döntéshozatal mechanizmusa

Vágólapra másolva!
Képzeljük el, hogy egy mozdonyvezető nélkül maradt vonatot látunk egy öt emberrel teli autó felé közeledni.  Az autó elakadt a sínen, és a bent ülőkre biztos halál vár, hacsak el nem rántjuk a vonat váltóját. Helyes cselekedet-e így tenni akkor, ha a vonat a másik sínpáron is egy menekülésre képtelen ember halálát okozza, ám öt ember életét megmentettük?
Vágólapra másolva!

A legtöbben valószínűleg igennel felelnénk a kérdésre. Elfogadhatónak tartanánk-e ugyanakkor etikailag azt, ha váltó híján az autóban ülő öt személy életét úgy igyekeznénk megmenteni. hogy a vonat elé löknénk egy olyan járművet, amelynek csupán egy utasa van? (Feltételezve, hogy biztosan tudhatjuk: a vonatot az ütközés megállítja, és a második autó utasai életben maradnak.) Úgy tűnik, a legtöbben itt már nemmel felelnének.

Nem csoda, ha az eltérő válaszok fejtörésre késztetik a filozófusokat, hiszen a két esetben látszólag ugyanazzal az elvvel van dolgunk: feláldozni egy embert - öt másik életéért.

Mágneses rezonancia (MRI) tesztek tanúsága szerint a két dilemmát agyunk más-más úton igyekszik megoldani. Míg az első esetben inkább racionális választ adunk, a második esetben az agy érzelmi központjai nagyobb szerepet kapnak.

"Mostanáig szinte semmit sem tudtunk arról, hogyan dolgozza fel agyunk a morális problémákat" - fogalmaz a kísérleteket irányító Jonathan Cohen, a Princeton Egyetem pszichológusa. (USA, New Jersey állam). "Kutatásaink szerint azonban a morális döntéshozatalban az érzelmi tényezők szerepe vetekszik a logikai elemzések fontosságával."

A Cohen által vezetett kísérletek résztvevőinek különböző morális és racionális dilemmában kellett állást foglalniuk. A kutatók eközben az agy egyes régióinak aktivitását mérték. Magukat a kutatókat is meglepte, milyen élesen elkülönül egymástól a morális, illetve a tisztán racionális okoskodás az emberi agy működésében.

A megválaszolandó kérdések egyik típusában a résztvevőknek személyes morális döntéseket kellett hozniuk. El kellett dönteniük például azt, mit tennének akkor, ha egy süllyedő mentőcsónakot csak az egyik utas feláldozásával menthetnének meg a pusztulástól. Ezzel szemben olyan dilemmák álltak, amelyekben az erkölcsi, illetve személyes elem gyengébb volt: egy utcán talált pénztárca tartalmának visszaszolgáltatása, vagy egyszerűen a megfelelő útvonal kiválasztása egy menetrend alapján.

A kifejezetten erkölcsi töltetű, személyes dilemmákkal szembesülve a résztvevők agyában négy olyan régió aktivitása is fokozódott, amelyeket a kutatók hagyományosan az érzelmekkel kapcsolnak össze. Eközben a munkamemória (azaz elsősorban az információfeldolgozásban használt rövid távú memória) működése elhanyagolható volt.

A "racionálisabb" természetű problémák megoldása közben azonban a helyzet az előzőnek pontosan a fordítottja volt: a racionális problémamegoldás ismert központjai fokozott működésbe léptek, míg az érzelmi központok alig mutattak aktivitást.

"A kutatás eredményei lenyűgözőnek nevezhetők, amennyiben a megfontolás, az okoskodás világában érzelmi tényezőket is rögzít" - fogalmaz Helen Haste, a moralitás pszichológiájának szakértője az angol Bathi Egyetemen. Sok kutató ugyanis eddig kizárólag analitikus folyamatként értelmezte a morális érvelést, és az érzelmeket csupán valami olyasmiként tekintette, ami "az érvelést akadályozza, legalábbis elhomályosítja".

A kutatást irányító, morálfilozófusként és pszichológusként egyaránt számon tartott, szintén princetoni Joshua Greene szerint a vizsgálat leginkább figyelemre méltó tanulsága, hogy azoknak a résztvevőknek, akik úgy döntöttek: morális szempontból helyes valaki a sínekre lökni, ha ez másik öt személy életét menti meg, sokkal hosszabb időbe telt elhatározniuk magukat, mint az ellentétes válaszra voksolóknak.

"Először saját érzelmeikkel kellett megküzdeniük, ami habozásra késztette őket. Ez egyben arra utal, hogy az érzelmek jelentős tényezőként lépnek fel a mindennapok során jelentkező döntési helyzetekben."

Greene értelmezésében a két eltérő evolúciós pillanatban kialakult elmeterület áll konfliktusban egymással: az ősi, a többi főemlősnél is létező társadalmi-érzelmi agy (amely visszariadna egy embertársunk feláldozásától) és a fiatalabb, az elvont-szimbolikus okoskodásért felelős terület, amely a kísérletben az utilitarista álláspontot képviselte.

A kutatók természetesen nem kívánták meghatározni, melyik döntés lenne morálisan helyes - hangsúlyozza Cohen. "Igazából nem szorosan etikai következtetéseket próbáltunk meg levonni. Sokkal inkább arra voltunk kíváncsiak, pontosan mi módon születnek etikai döntéseink. " Greene ugyanakkor reméli, a döntéshozatal pontosabb megismerése, a morális döntésekkel kapcsolatos ismereteink bővülése egyszer mégis " jobb" döntések forrása lehet.