Vágólapra másolva!
409 millió éves, "mosolygó" cápamaradványra bukkantak kanadai kutatók. Ez az eddig ismert legősibb cápalelet.
Vágólapra másolva!

Randall Miller és társai, a Saint John-i New Brunswick Múzeum kutatói a Nature című brit folyóirat legújabb számában számoltak be arról, hogy a tengeri ragadozó állkapcsának kövületén "mintha mosolyt lehetne felfedezni". További érdekesség, hogy páros melluszonyok nyomai találhatók a maradványon, ami az eddigi ismeretek szerint nem jellemző a porcos halakra.

A több mint 400 millió évvel ezelőtt élt cápa nem volt hatalmas, hossza 50-75 centi lehetett.

A kanadai kutatók szerint a cápa az eddig ismert fajtabelieknél 20 millió évvel korábban élhetett. Az ilyen jó állapotban fennmaradt leletek ritkák a ragadozó halak esetében, mivel azok nem csontosak, hanem porcosak, amelyek - az állat kimúlása után - gyorsan felbomlanak.

Cápák a Katalógusbanhttp://vizsla.origo.hu/katalogus/tudomany/termeszettudomany/elettudomanyok/biologia/allatok/halak/capak/

A most fellelt cápa a Doliodus problematicus rendjébe sorolható, amely arról kapta nevét, hogy a korábbi leleteket kizárólag fogmaradványok alapján tudták besorolni. A cápafogak ugyanis nem az álkapocsba, hanem a kötőszövettel a bőrbe vannak beágyazva, és az állat élete során újra és újra kinőnek.

Az őskor valamennyi cápafajtájához hasonlóan a brunswicki lelet is édesvizek lakója volt. Kutatók feltételezik, hogy a ragadozó halak a Gondwana nevű őskontinensen jelentek meg.