Vágólapra másolva!
A tengeri biodiverzitásban észlelt növekedés az elmúlt 50-100 millió évben a valóságot tükrözi, nem pedig a minták korának különbözőségéből fakad.
Vágólapra másolva!

Az amerikai paleontológusok cikke a Science magazinban segíthet megbecsülni a biodiverzitás jövőbeni változását is. Ahhoz ugyanis, hogy megértsük, mi fog történni a jövőben, először tisztában kell lenni azzal, hogyan jutottunk el a jelenlegi állapothoz - állítják a szerzők.

Egyes vélemények szerint a tengeri élővilág utolsó 50 millió évben tapasztalt biodiverzitás-növekedés (az élővilág változatosságának növekedése) akár 50%-ban is abból adódhat, hogy a fiatalabb minták sokkal teljesebb képet adnak az egykori élővilágról, mint a régebbi üledékekből származó minták. A mostani vizsgálatok szerint viszont a kagylók esetében ez mindössze 5%-nak mutatkozik. Azért választották ezt a csoportot, mert a kagylók nagyon jelentős alkotórészei a jelenlegi és a közelmúltbeli tengeri faunáknak. A lehetséges tévedések feltérképezéséhez a fosszilis anyag legfiatalabb részét (az utolsó 5 millió évet) vizsgálták meg, ami nyilvánvalóan a leginkább hasonlít a mai élővilághoz. A legelső és egyik legfontosabb feladat az volt, hogy ellenőrizzék és egységesítsék a kagylók neveit. Előfordult ugyanis, hogy ugyanazt a fajt az elmúlt 100 év során megjelent 4 munkában négy különböző névvel illették. Az ilyen tévedések pedig jelentősen meghamisíthatják a biodiverzitás-vizsgálatokat.

A kutatók kimutatták, hogy a ma élő kagylók 95%-a jelen volt az elmúlt 5 millió évet reprezentáló üledékekben, és sok esetben már jóval korábban is megjelentek. Ugyanezt a vizsgálatot elvégezték a 65 millió évvel ezelőtti időszakra is, amikor még dinoszauruszok éltek a szárazföldeken. Itt is 80% fölötti egyezést találtak a kagylók esetében. Egy másik kutatócsoport a londoni Természettudományi Múzeumban ugyanennek az időszaknak a tengeri sünjeit vizsgálták, és ők is hasonló százalékadatokat kaptak. A két független vizsgálat nagymértékben erősíti egymás hitelességét.

Dulai Alfréd