Emberré válhat a csimpánz

Vágólapra másolva!
Amerikai kutatók szerint a két csimpánzfajt át kell sorolni a Homo nemzetségbe, amely így már három fajt foglalna magába. A merész javaslat újabb genetikai vizsgálatokon alapul, amelyek 99,4%-os egyezést mutattak ki ember és csimpánzok között.
Vágólapra másolva!

A Wayne Állami Egyetem (Detroit, USA) kutatói 97 gén összehasonlító vizsgálata alapján megállapították, hogy ezek esetében az ember és a csimpánzok között 99,4%-os az egyezés. Véleményük szerint meg kellene fontolni a két csimpánzfaj rendszertani helyzetének megváltoztatását, s át kellene őket sorolni a Homo nemzetségbe - ahová jelenleg egy élő faj, a Homo sapiens tartozik (a nemzetség kihalt fajai: Homo habilis, Homo erectus, s újabban külön fajként a Homo neanderthalensis).

Dr. Derek Wildman és kollégái az amerikai tudományos akadémia lapjában (Proceedings of the National Academy of Sciences) közölték genetikai vizsgálataik eredményeit. A 97 gént ember, csimpánzok, gorilla, orangután, óvilági majmok és egér (viszonyítási alapként) esetében hasonlították össze. Az adatok alapján megrajzolt törzsfán a fajok közötti rokonsági fokot, azaz az evolúciós távolságokat ábrázolták.

A törzsfa a várakozásoknak megfelelően alakult: az egér és a többi faj közötti nagy szakadék után óvilági majmok, orángután, gorilla volt a sorrend, ám meglepetésként hatott, hogy a csimpánzok és az ember ennyire közel került egymáshoz. A 99,4%-os egyezés jóval szorosabb az eddig becsültnél (98%).

Wildman és kollégái markáns változtatásokat javasolnak a jelenlegi rendszeren: véleményük szerint az összes élő emberszabású majmot a Hominidák családjába kell sorolni (ez a nemzetségnél nagyobb rendszertani egység; a Homo nemzetség tagjai mellett ide tartoznak a mintegy 1 millió éve kihalt Australopithecusok).

Az igazán mellbevágóak azonban a következő fajnév-javaslatok: Homo troglodytes (Pan troglodytes helyett) és Homo paniscus (Pan paniscus helyett). Azaz a csimpánz és a törpecsimpánz (bonobó) a Homo sapiens mellé emelkedne, a Homo nemzetség tagjává válva.

A javaslat várhatóan komoly izgatottságot vált ki a biológusok körében. Fontos megjegyezni, hogy a rokonsági fok értéke a vizsgált géneken is múlik. Egy a közelmúltban megjelent eredmény szerint az ember és a csimpánzok közötti egyezés csak 95%-os, azaz kisebb az általánosan elfogadott értéknél.