Valósággal berobbant a vízbe: víziló-bébi Schönbrunnban

Vágólapra másolva!
Jenny, a schönbrunni állatkert viziló-hölgye május 9-én váratlanul egy pici víziló-bébinek adott életet - közölték kedden Bécsben.Az ápolók azzal indokolják a "vizicsikóáldás" váratlanságát, hogy a vízilovak amúgy sem karcsú alakja mellett nem könnyű észlelni a vemhességet.
Vágólapra másolva!

Jenny már egy ideje furán viselkedett, s ápolói arra gyanakodtak, hogy látszatterhességgel küzd, de alaposan tévedtek: a 9 éves Jenny a vízben világra hozta csemetéjét. Mint elmondták, ez mintegy robbanásszerűen történik vízilóéknál: a kicsi szinte kirepül és azonnal a víz felszínére lebeg.

Harald Schwammer, a bécsi állatkert igazgató-helyettese szerint a kis víziló olyan, mint egy "mini-mixer" - állandóan forog a füle és a farka, és olyan gyorsan úszkál a víz színén, mint egy távirányítású motorcsónak.

Az újszülött a medence lépcsőjénél rótta le tiszteletét apjának, a 39 évesen valóságos matuzsálemnek számító Alinak, aki egy darabig nyugodtan szemlélte a jövevényt, majd mindenesetre tett egy fenyegető gesztust. Azóta azonban a család jól van. A bébi valószínűleg hím, de ezt egyelőre nem lehet pontosan tudni, mert mamája féltékenyen őrzi. Ha a feltételezés helyes, a felnövekvő kicsinek előbb-utóbb el kell hagynia Schönbrunnt, mert a két hím nem férne meg egymás mellett.

Egyértelmű azonban a helyzet Tongánál, az elefántlánynál: róla már jóideje tudják, hogy vemhes. Tonga jól van, s hormonszintje azt jelzi, hogy az előzetes feltételezésnek megfelelően még legalább nyolc nap van hátra az ellésig, vagyis a kétéves Abu elefántnak még májusban lesz új játszótársa - számolt be az igazgató-helyettes.