Úttörő jellegű sikeres májműtétek

Vágólapra másolva!
Úttörő jellegű, sikeres májműtéteket hajtott végre kisgyermekeken a londoni Kings College kórház egy orvoscsoportja. A teljes szerv átültetése helyett egészséges májsejteket injekcióztak a páciensek beteg májába, így mozdítva elő a kóros szerv regenerálódását.
Vágólapra másolva!

A májsejt-injekciónak nevezett eljárás nagy előnye, hogy elkerülhető a májátültetésre való idegtépő várakozás, és a gyermekek megkímélhetők a nagy műtétek okozta traumától. A módszer lényege, hogy a donor egészséges májsejtjeit a beteg májába injekciózzák. Ott az egészséges sejtek osztódni kezdenek, és idővel teljesen átveszik a beteg sejtek helyét, megújítva ezzel az egész kóros szervet.

Az orvoscsoport első ízben bizonyította be azt, hogy a májsejt-átültetés előzőleg lefagyasztott szervből nyert sejtek felhasználásával is működik. Mint Anil Davan, a Kings College kórházban folytatott kísérleti program vezetője a Reuters munkatársának elmondta, három gyermek esetében alkalmazták eddig sikerrel a májsejt- átültetést, és igen ritka gyermekbetegségeket sikerült gyógyítaniuk ezzel a módszerrel.

Az átültetés után mindhárom gyermek jól van, állapotuk szépen javul, holott az új eljárás nélkül egyikük már bizonyosan meghalt volna. A meg nem nevezett közel-keleti országból származó Manszúr al-Huszani egy ritka véralvadási rendellenességgel született, amelybe idősebb testvére már korábban belehalt. A kisfiú tavaly, hathetes korában három alkalommal kapott májsejt injekciót, és állapotában 80 százalékos javulást sikerült elérni.

A 18 hónapos brit Lawrence Robinson mája nem tudta kiválasztani az epesavakat, a múlt hónapban azonban Anil Davan csoportja egészséges sejteket injekciózott a kis beteg májába, ahol az egészséges sejtek a várakozásnak megfelelően szaporodni kezdtek, s a kórosak helyébe lépve elkezdték megújítani a beteg szervet. A harmadik kis páciens, a mindössze kétnapos liverpooli Billy Corfield májában egy születési rendellenesség miatt életveszélyes mértékben felhalmozódott az ammónia, s egyetlen esélye a májsejt-átültetés volt. Billy jelenleg hét hónapos, szépen javul az állapota, bár lehet, hogy néhány injekcióra még szüksége lesz - mondta a Kings College illetékese.

Amennyiben a módszer hosszú távon beválik, évente csak Nagy-Britanniában 20-40 kisgyermeket lehet megkímélni a májátültetéstől - vélekedett Anil Davan.