Halpusztulás a miskolci Szinva-patakban

Vágólapra másolva!
Tömeges halpusztulást észleltek a Miskolcon átfolyó Szinva patakban május 11-én, vasárnap a járókelők, és  jelentették az Észak-magyarországi Környezetvédelmi Felügyelőségnek.
Vágólapra másolva!

Még vasárnap riasztották a szervezet ügyeletét, akik a Diósgyőri Papírgyártól a Szinva torkolatáig ellenőrizték a vízfolyást és mintákat vettek. Ennek során főként a patak belvárosi részén észleltek nagyobb mértékű halpusztulást, 8-10 centiméteres sneci, domolykó, szélhajtó küsz és más apróhal tetemek úsztak - még hétfőn is - a Szinván.

A vizsgálat megállapításai szerint a patak ammónium iontartalma a megengedhető 1 milligrammról 5 milligramm fölé emelkedett; az érték hétfőre némileg mérséklődött, a víz már tiszta és átlátszó. A szakember szerint valószínű, hogy szombatról vasárnapra virradóan egy vagy több szippantó-kocsi engedte ki rakományát a Szinvába, és mivel a tartósan száraz időjárás miatt a patak vízhozama igen mérsékelt, ennek hatására ugrásszerűen megnövekedett az ammóniaszint, s ez okozta a halpusztulást. A Sajó torkolatnál ugyanakkor nem tapasztaltak halpusztulást, sőt nagyobb halakat is tömegesen láttak a befolyásnál és a torkolat felett is. Elpusztult nemes halakat, például a patak bükki felső szakaszán honos pisztrángot nem találtak, így nyilván valahol Diósgyőr környékén történt a patak szennyezése.

Az ammónia tartalmú víz 24 óra alatt levonul, és visszajönnek a Sajóról a halak a Szinvába - véli Sallai Ferenc, a felügyelőség főmérnöke. A felelősség megállapítására, a szennyező felderítésére tovább folytatják a vizsgálatot.