Gőzhajtású víz alatti jet

Vágólapra másolva!
Új hajtómechanizmus prototípusának vizsgálatai folynak az angliai Pursuit Dynamics üzemében. A berendezés a kb. 30-300 lóerő teljesítménytartományban kínál a kishajók számára érdekes megoldást.
Vágólapra másolva!

A módszer lényege, hogy nincs benne forgó alkatrész. Nem egészen előnyös tulajdonsága, hogy a meghajtó közege forró gőz, amit vagy a hajó hajtóműve, vagy egy kisebb fűtőberendezés (dízelmotor) is előállíthat.

Ez a hajtómű a vízszint alatt kell hogy feküdjék, hiszen a hajó haladási irányával szemben van a bemeneti nyílása, így szedi fel a szükséges vizet, minél gyorsabban halad majd a hajó, annál többet. A beáramló víz egy Laval-fúvóka előterébe érkezik, amelynek az egész felületén apró lyukakon keresztül levegő érkezik, a vizet buborékaival felszaggatja és a közeget összenyomhatóvá teszi.

A fúvóka bemeneti szakaszán a keverék összenyomódik és felgyorsul, majd a minimális keresztmetszet után a forró gőzzel keveredik. Kimeneti oldalán a víz és levegő keveréke egyébként is tovább gyorsul, most a gőz hozzáadásával még tovább tágul. A felgyorsult keverék kiáramlásának reaktív ereje biztosítja a hajónak még a gyorsuló mozgását is. A hajtómű számos előnyös tulajdonsága közé tartozik, hogy a rajta átáramló forró gőz a belső részekre rátapadó szennyeződéseket el is távolítja.

Gyártása aránylag olcsó. Nagy meglepetést okozott, hogy a hajtómű még akkor is működik, amikor a vízben nem túl nagy méretű darabos szennyeződések úszkálnak, ezeket a hajtómű ugyanis feldarálja. Ez vezetett arra az elgondolásra, hogy meglehetősen erős szivattyúként is alkalmazzák víz, olaj stb. esetében.