Columbia: kulcsfontosságú adatok a rögzítőn

A Columbia űrrepülőgép megtalált adatrögzítőjéből kinyert információk megerősítik a korábbi feltételezést: a légkörbe való beereszkedés már sérült állapotban kezdődött.

Az adatrögzítő vizsgálata alapján a katasztrófához vezető problémák több mint egy perccel előbb kezdődtek, mint azt eddig feltételezték. A forró gáz pedig mintegy 16 másodperccel azelőtt kezdett beáramlani a bal szárny belépő élén, hogy a gépet elérte volna a legnagyobb aerodinamikai terhelés és a legnagyobb külső hőmérséklet.

Az már a telemetriai adatokból (amelyek még a gépről érkeztek az irányítóközpontba) kiderült, hogy a legelső szenzorok meghibásodása, illetve a normálistól eltérő hőmérsékletértékek vétele már messze a Csendes-óceán felett megkezdődött. Ez arra utalt, hogy a Columbia szárnyán egy repedéssel indult haza. Az új információk is azt jelzik, hogy a gép már sérült állapotban kezdte meg a leszállást.

Mint korábban arról beszámoltunk, az adatok az OEX nevű adatrögzítő egységből származnak, amelyet jó állapotban találtak meg Texasban. Az OEX a repülés utolsó 45 percének jellemzőit rögzíti, a gép 721 érzékelőjének adatait tárolva el.

Az eddig rendelkezésre álló adatok alapján valószínűsíthető, hogy az eredeti sérülés a bal szárny belépő élének alsó részén, a 6-os számú hővédő panel területén történt.
A roncsok között megtalálták a belépőél egyik RCC (Reinforced Carbon Carbon - erősített szén-szén) paneljét - amely a törzs-szárny átmenet találkozásánál volt -, csúnyán összeroncsolódva. Az U-alakú RCC panelekből 22 db biztosította a bal szárny belépőélén a hővédelmet és a szárny körüli sima áramlást a légköri repülési szakaszban. A huszonkét alkatrészből négy áll pillanatnyilag a vizsgáló bizottság rendelkezésére. Ez jól összecseng a Légierő munkatársainak korábban bemutatott fényképével, ahol a bal szárny belépőéle csipkézettnek mutatkozik, de alátámasztják azok a beszámolók is, melyeket - az egyébként látványos légkörbe lépésre várakozó - szemtanúk mondanak, miszerint az óceán partjának átlépése idején apró darabokat lehetett látni lehullani az égből. Minden abba az irányba mutat, hogy a létfontosságú RCC panelekből jónéhány nem volt a helyén már Kalifornia felett sem.

Az ilyen módon sérült szárny résén a légkörbelépés ember számára felfoghatatlan hője benyomulhatott a szárnyba. Ennek hatását a szinte egyszerre elnémuló újabb szenzorok mutatják. A forró plazma így eljuthatott egészen a bal főfutó aknájáig, addig a részig, ahol az akna találkozik a szárny belsejének alumínium borítású aljával. A 650 fokon olvadó alumínium szinte felforrt ekkor a plazma majd ezer fokkal melegebb hőjében - emlékezzünk a nemrégiben talált olyan roncsdarabokra, melyeken vékony, oda nem illő alumíniumfilmet találtak az elemzők.

A légkör sűrűsödésével persze a gondok fokozódtak. A szárnyon lévő repedés lassan lyukká növekedett, ahogy a megbomlott borításról újabb RCC paneleket és esetleg hővédő téglákat sodort el a légáramlat. Közben az űrrepülőgép kis bedöntésbe ment át, ahogy a fékezéshez szükséges pályagörbe megkívánta. Ezzel a beáramló gázsugár is kissé irányt változtatott a szárny belsejében és most már a futóakna felső részét kezdte hevíteni, gyorsan elégetve az útjába kerülő vezetékköteget is. Ekkor újabb sor érzékelő némult el, vagy kezdett hirtelen hőmérsékletemelkedést jelezni a futóművek felől.

További információk a katasztrófa legújabb leírásával kapcsolatban az Űrvilág űrkutatási hírportál honlapján.