Szűréssel évente 2400 nőt lehetne megmenteni

Vágólapra másolva!
Mammográfiás fórumon értékelték a szakemberek kedden Debrecenben a szervezett emlőszűrés első évének országos és helyi tapasztalatait. Kovács Attila helyettes országos tiszti főorvos a találkozó előtti sajtótájékoztatón kulcsfontosságúnak tartotta, hogy minél több 45-65 év közötti nő vegyen részt a szűrésekben.
Vágólapra másolva!

www.cancerresearchuk.orgTájékoztatása szerint Magyarországon több mint 1,1 millió ilyen korú nőt tartanak nyilván. Elmondta: 2002-ben országosan 750 ezer nő kapott felhívást emlőszűrésre a népegészségügyi program keretében, s közülük valamivel több mint 40 százalék részt is vett a szűrésen.

Az országos helyettes tiszti főorvos reményét fejezte ki, hogy a jövőben mind többen látják be a szűrés fontosságát, s a vizsgálat beépül a hazai egészségkultúrába. Tájékoztatott arról is, hogy az emlőszűrés mellett a közeljövőben megkezdik a méhnyak szűrést, s reményei szerint megkezdődik a vastagbél szűrés is.

Pásti Gabriella Hajdú-Bihar megyei tiszti főorvos közölte: a megyében 57 ezer nőt hívtak be emlőszűrésre a múlt esztendőben, s közülük 26 ezren - 46 százalék - jelentek meg az intézményekben. "További vizsgálatot kellett kérni 2700 esetben, s 224 nőnél merült fel a daganat lehetősége" - mondta. Közülük 164 nőt megműtöttek, s 57 esetben jóindulatú, 107 esetben rosszindulatú daganatot találtak az orvosok.

A hajdú-bihari tiszti főorvos szerint ha Magyarországon a 45-65 év közötti nők legalább 70 százaléka kétévente egy alkalommal részt vesz a mammográfiás vizsgálaton, akkor évente 2400 nőt lehet majd megmenteni. Ők ma még meghalnak emlőrákban.

A debreceni mammográfiás tanácskozás előtt méltatták 13 hajdú-bihari település női lakosságának aktivitását, itt a nők emlőszűrésen való részvételi aránya elérte vagy meghaladta a 60 százalékot.