Valentin üzenete és szerelem az ókorban

Vágólapra másolva!
Ha összehasonlítjuk a mai Valentin-napi üdvözlőlapokat a klasszikus római költészet remekeivel és a római szerelmeslevelekkel, nehéz nem észrevenni a két kor szerelemfelfogása közötti különbséget.
Vágólapra másolva!

Valentin

A mi Valentinunk

496-ban Gelasius pápa rendelte el, hogy Szent Valentin napját február14-én ünnepeljék. Az angolok kezdtek el legkorábban, már 1446-as évektől rendszeresen megemlékezni a mártírról. Az 1700-as években Európa szerte divatossá váltak a Valentin-verseskötetek. A XIX. században pedig már üdvözlőkártyákat is küldtek egymásnak az emberek ezen a napon. Hazánkban csak az 1990-es években kezdett divatossá válni.

Valentin kultusza a III. századra vezethető vissza, amikor a később szentté avatott keresztény hite miatt II. Claudius császár börtönében sínylődött. A legenda szerint Valentin a börtönőr leányának visszaadta a látását, és mielőtt 270. február 14-én kivégezték volna, egy üzenetet küldött a meggyógyított leánynak: "A Te Valentinod."

Az azóta eltelt mintegy 1700 év alatt nemcsak a megemlékezés változott óriásit, hogy az ünnep névadóját már csak bajosan tudjuk kötni a kora keresztény világ mártíromságához, de a szerelemről alkotott képzeteink is egészen mások, mint Valentin kortársaiéi.

Az ókori rómaiak számára a szerelem fogalmához a vágy mellett a fájdalom és a szenvedés és vad érzékiség képzetei társultak, így nem csoda, hogy az akkori szerelmes üzenetek nehezen hasonlíthatók össze napjaink előre gyártott üdvözlőkártyáinak rózsaszín világával.

Az American Journal of Philology szerkesztője, Barbara Gold egyik legújabb tanulmányában mégis vállalkozott erre a feladatra, egészen pontosan arra, hogy elemezze az ókori és a mai szerelmi üzenetek érzelmi tartalmát. Illusztrációként, íme egy mai amerikai "Valentine card" szövege:

"Ha a házasság a legjobb barátoddal kapcsol össze, az élet csupa öröm és boldogság. Boldog vagyok, hogy hozzám jöttél, kedves Barátom, örök Szerelmem!"

És nézzünk egy másik példát Catullustól:

Gyűlölök és szeretek. Kérded tán, mért teszem én ezt.
Nem tudom, érzem csak: szerteszakít ez a kín.
(Devecseri Gábor)

De ahhoz, hogy megértsük Catullus dilemmáit, melyek éppúgy meglepték kortársait, egy pillantást kell vetnünk a görög világra is.

A görögök

Anakreón

"Kalapácsával Erós tüzesre vert gorombán,s belemártotta szivem a jéghideg patakba."(Szabó Lőrinc ford.)

Közismert, hogy a szerelmesek furcsa módon viselkednek: nem véletlenül mondjuk, hogy "elvette az eszét a szerelem" stb. Ezt a görögök azzal magyarázták, hogy ez a viselkedés egyszerűen isteni - Aphrodité vagy Erósz - büntetése, valamely korábban elkövetett bűnös tettért.

Ha a személyek nem tudnak arról, hogy szerelmesek lettek, akkor többnyire nevetségessé váltak, ám ha kapcsolatuk veszélyeztette akár egyikük létét is, akkor a nevetségesség átcsapott félelmes tartózkodásba, hiszen akkor már a hübrisz irányíthatta a szerelmesek tetteit.

Később az isteni büntetés helyét átveszi a szerelemnek betegségként való meghatározása, amit gyógyítani kell. Majd lasssan a büntetésbol, a betegségből kiválik a társas, társadalmi emberi viszony értelmezhető és értelmezendő problémája.

Rómaiak

A latin világkép, a római embereszmény éppen annyira nem volt individualista, mint a görög vagy a zsidó (vagy bármelyik más archaikus társadalomé). Ez gyakorlatilag azt jelentette, hogy a magánélet szférája alá volt rendelve a közéletének, és a szerelemmel való túlzott törődés megvetendő, megmosolyogtató volt.

Forrás: Ohio Wesleyan UniversityA rómaiak általában előre elrendezett házasságot kötöttek, így a házasok közötti szerelem nem volt túl gyakori. A férfiak gyakran kötelezték el magukat érzelmileg a házasság kötelékén kívül.

Judith Hallett klasszikaprofesszor (University of Maryland at College Park), a Római szexualitások című könyv szerzője (Princeton University Press, 1997) elmondta: a szerelem kifejeződései, különösen a szerelmes versek általában házasságon kívüli partnereknek íródtak.

"Ugyanakkor bátorították a házasfelek közötti szerelmet, és úgy tartották, hogy a házasok között ki kell alakulnia a szeretet és az odaadás érzésének" - fogalmaz Hallett. "De az az elképzelés, hogy két fiatal a közös szerelmi, erotikus vonzódás alapján házasodik össze, nem volt jellemző az ókori Rómában."

Catullus

Catullus azonban minden tekintetben kivételnek tekinthető, mert nemcsak a római fogalmakhoz képest értelmezte másképpen a szerelmet, hanem az "eddigi európai hagyományhoz" képest is.

Azonban nem szabad elfelejtkeznünk arról, hogy sem, hogy a catullusi felfogás egy olyan korban született, ahol már a közös társadalmi értékek, a köztársasági erkölcsi alapelvek, a közjó és a közügy fogalmai olyannyira devalválódtak, hogy az egyén számára kevés érték maradt, amely értelmet adhatott életének. Ilyen viszonyok között nem véletlen, hogy az odaadó, feltétlen, minden mást kizáró szerelem képzete kialakulhatott.

Már oly mélyre zuhant

Már oly mélyre zuhant le a lelkem, Lesbia, vétked
és önnön gyilkos jóakaratja miatt,
hogy, ha a legtisztább lennél is, jót nem akarhat,
s légy a legocsmányabb, akkor is érted eped.
(Devecseri Gábor)

Lányhűség

"Senki sem!" - esküdözött - "nem lesz más senki a férjem,
még Jupiter se, ha jő" - esküdözött a leány.
Esküdözött, de amit nő súg szeretője fülébe,
szélbe irott betü csak, rajz rohanó vizeken.
(Szabó Lőrinc)

Kérded, Lesbia

Kérded, hány ölelésed kéne nékem
ahhoz, Lesbia, hogy szivem betelljék?
Kérdjed, hány a homokszem a kiégett
pálmás Líbia messze sívatagján,
hol bús nap tüzesíti ős királyok
sírját, s templomok ódon kőpárkányát;
kérdjed, hány lesi csillag titkos éjen
emberek gyönyörét, s dugott szerelmét:
annyi kéne szegény Catullus őrült
szívének ölelésed, hogy betelljék;
annyi, hogy se kíváncsi ész ne tudja
számon tartani azt, se rontó, rossz nyelv.
(Babits Mihály)