Gyászünnepség az asztronauták emlékére

Vágólapra másolva!
Bátor hősökként búcsúztatta kedden a Columbia űrrepülőgép szerencsétlenül járt legénységét George Bush amerikai elnök.
Vágólapra másolva!

A houstoni Johnson-űrközpontban megtartott gyászszertartáson az elnök váratlan és rettenetes veszteségről szólt. "A nemzet osztozik az önök gyászában és büszkeségében" - mondta Bush a hét asztronauta családtagjaihoz fordulva. Az elnök egyúttal arról biztosította a jelenlévőket, hogy folytatódik Amerika űrkutatási programja. "Küldetésük csaknem véget ért, és közel jártak már otthonukhoz, amikor elvesztettük őket. Az egész emberiség adósuk maradt" - mondta.

Forrás: EPA

A Columbia legénysége a start előtt

A gyászszertartáson az elnök és felesége mellett többek között jelen volt John Glenn szenátor, az első amerikai asztronauta, aki megkerülte a Földet és Neil Armstrong, az első ember, aki a Holdra tette a lábát.

A megemlékezés végén sugárhajtású katonai gépek húztak el az űrközpont felett. A NASA épületkomplexumának belső, nyitott füves udvarán megrendezett gyászszertartáson mintegy 15 ezer ember vett részt.

A Columbia tragédiája/tudomany/columbia/index.html

A zenével, énekkel és imával kísért szabadtéri emlékünnepség elején Sean O'Keefe, az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) főigazgatója méltatta a hét elesett hőst. "Kötelességünk és az elesett hősöknek is tartozunk azzal, hogy feltárjuk a Columbia pusztulásának okait, és biztosítsuk, hogy ilyen tragédia többé ne történhessen meg" - hangsúlyozta.

Csütörtökön a washingtoni Nemzeti Katedrálisnál is gyászszertartás lesz a Columbia legénységének emlékére.