Megdöbbentő képek a Columbia startjáról

Vágólapra másolva!
A NASA nyilvánosságra hozta azokat a részletes felvételeket, amelyek a Columbia startja alatt egy törmelékdarab bal szárnynak történő nekiütődését mutatják.
Vágólapra másolva!

Forrás: NASA

A képen, a nyíl végénél jól látható, amint a fő hajtóanyagtartályról leváló szigetelésdarab - amelynek legnagyobb kiterjedését most kb. fél méteresre becsülik - a bal szárny vezető éle felé csapódik. Fotó: NASA

Forrás: NASA

Ezen a képen a következő pillanat látható: a bal szárnynak ütődő szigetelésdarab apró szemcsék felhőjévé oszlik szét (ismét lásd a nyíl végénél). Fotó: NASA

Tény, hogy az űrrepülőgép rendellenes működése a bal szárny területén kezdődött. Lásd korábbi cikkünket: Az utolsó percek technikai adatai

A Columbia tragédiája/tudomany/columbia/index.html

A NASA jelenlegi állásfoglalása szerint a "legjobb szakemberek elemezték a start után az esemény lehetséges következményeit". Teljes egyetértésben arra az eredményre jutottak, hogy az ütődés okozhatott ugyan "komolyabb szerkezeti hibát is a hővédő burkolat felületén", mélyebb rétegeket azonban nem érinthetett, így nem veszélyezteti a gép visszatérését. Különböző paraméterekkel szimulálták egy esetleges sérülés következményeit, s arra jutottak, hogy "még több hővédő csempe elvesztése sem jelent kockázatot a szárny átégése szempontjából".

A NASA jelenleg is fenntartja azt a véleményét, hogy valószínűleg nem a startnál történt incidensben kell keresni a tragédiához vezető eseménysor gyökerét.