Volt-e lehetőség a Columbia megmentésére?

Vágólapra másolva!
Amennyiben a tragédia a start során bekövetkezett esemény következménye volt, a Columbia legénységének sorsa már az induláskor megpecsételődhetett - írja a Space.com. Ha valóban az indításnál leváló és a bal szárnynak ütődő darab okozta a problémát, nem lett volna-e lehetőség arra, hogy egy másik űrrepülőgép a Columbia segítségére siessen, vagy saját legénysége egy űrséta során kijavítsa a hibát?
Vágólapra másolva!
Columbia-dosszié/tudomany/columbia/index.htmlFebruár 1-én, szombaton a Columbia űrrepülőgép a leszállás során, mintegy 15 perccel a landolás előtt megsemmisült. A gép fedélzetén tartózkodó hét űrhajós életét vesztette. A Columbia felszállásakor készült felvételeken látható, amint egy törmelékdarab ütődik a bal szárnynak. A NASA bejelentette: a tragédia okának megállapításáig leállítja az űrrepülőgép-programot. Részletes összeállításunk.

A tragédia láttán utólag számos megoldási lehetőség merül fel, melyek egy része azonban értelmetlen, a legénységre nézve veszélyes, ráadásul eredménytelen lett volna.

A NASA szerint az űrrepülőgép fedélzetén sem tartalék hőálló borítás, sem egyéb olyan eszköz nem állt az asztronauták rendelkezésére, amellyel szükség esetén kijavíthatták volna a hibát. A szakemberek ráadásul a startkor fellépő eseményt nem értékelték veszélyesnek a küldetés szempontjából.

A NASA-nál a Columbia 16 napos útjának második napján ugyanis már tisztában voltak vele, hogy a start során egy darab levált a fő hajtóanyagtartály szigeteléséből, s ez eltalálta a bal oldali szárnyat. (Korábban több méteres darabról volt szó, jelenleg maximum 50 cm-es tárgyról beszélnek.) Az ütődés erejétől leeshetett vagy meglazulhatott néhány azok közül a hőálló csempék közül, melyek a Föld légkörébe való visszatéréskor a gépet megvédik a túlhevüléstől. A NASA mérnökei napokig elemezték a helyzetet, és úgy döntöttek, hogy a sérülés miatt nem kell aggódni. Leroy Cain, aki január 16-án, a Columbia startjának napján volt ügyeletes repülésirányító, még január 31-én, pénteken is megnyugtató sajtónyilatkozatot adott a kérdésben.

Néhány órával a katasztrófát követően Ron Dittemore, az űrrepülőgép-program igazgatója beismerte: lehetséges, hogy tévedtek, és a startkor fellépő szárnysérülés közrejátszhatott a tragédiában, esetleg az volt az okozója.

"Elsőként ezen a nyomon kezdtük meg a vizsgálódást" - nyilatkozta február 1-én, vasárnap Sean O'Keefe, a NASA vezérigazgatója.

Tények

1. A NASA nem kísérelte meg, hogy nagy teljesítményű földi teleszkópokkal, vagy kémműholdakkal vizsgálja meg a szárny állapotát. Utoljára 1998-ban, a Discovery űrrepülőgép küldetése során próbáltak ilyen módon műszaki adatokhoz jutni, de azok nem bizonyultak használhatónak.

2. A NASA az elmúlt két hét során egyszer sem kérte fel a Nemzetközi Űrállomás legénységét, hogy kameráikkal vizsgálják meg a Columbia szárnyát, jóllehet a két űrszerkezet több alkalommal is néhány száz kilométeres távolságba került egymáshoz.

3. A NASA nem szólította föl a Columbia legénységét, hogy egy űrhajón kívüli munka során megvizsgálja a bal szárnyat. "Az asztronauták nincsenek kiképezve arra, hogy az űrrepülőgép felületén lévő hővédő csempéken javításokat végezzenek, legkevésbé olyan nehezen megközelíthető helyen, mint a szárny alsó része" - állítja Dittemore.

Tegyük fel, hogy a NASA veszélyesnek minősíti a start során bekövetkezett eseményt. Milyen megoldások adódtak volna ebben az esetben?

Mentőűrhajó

Lehetséges megoldás lett volna, hogy a NASA egy másik űrrepülőgépet küld a Columbia legénységéért?

Elméletben igen.

Forrás: NASANormális esetben négy hónapot vesz igénybe, hogy egy űrrepülőgépet előkészítsenek a startra, ám krízishelyzetben, a tesztek egy részének kiiktatásával, amennyiben a gép már az indítóállványon áll, kevesebb mint egy hét alatt startolhat -állítják a szakemberek. Kérdés persze, hogy a tesztek egy részének elmaradása nem jelent e még nagyobb kockázatot a mentésre induló legénység számára.

A Columbián mindenesetre elegendő üzemanyag állt volna rendelkezésre ahhoz, hogy szerdáig, sőt akár néhány nappal tovább is pályán maradjon. Elméletben az Atlantis űrrepülőgépet útnak indítva lehetséges lett volna, hogy a Columbia legénysége űrsétát téve az Atlantisra szálljon át. Ha ez utóbbi a minimális két fős legénységgel repül, a Columbia hét űrhajósának is jutott volna hely a fedélzetén.

Menekülés az űrállomásra

Lehetséges lett volna, hogy a Columbia személyzete elhagyja az űrsiklót, és a Nemzetközi Űrállomásra szálljon át?

Mivel a Columbia és az űrállomás két teljesen eltérő pályán kering, a Columbiának nem állt volna rendelkezésére elég üzemanyag egy ilyen manőver végrehajtásához - írja a Space.com. De még ha sikerült is volna, az űrrepülőgép nem tudott volna csatlakozni az űrállomáshoz. A Columbiát ugyanis nem tervezték efféle feladat végrehajtására, ezért nem látták el az ehhez szükséges dokkológyűrűvel. A legénység tehát csak az űrben lebegve juthatott volna át az űrállomásra, ami önmagában is igen kockázatos.

Űrhajón kívüli munka

Megoldás lett volna, ha a Columbia legénysége űrséta során megvizsgálja, esetleg kiküszöböli a hibát?

Ez annyit jelent, hogy az "Apolló-13 stílusában" pótolják a hiányzó hővédő csempéket. Ám, amint Dittemore elmondta, ehhez a fedélzeten semmiféle eszköz nem állt rendelkezésre. A NASA űrrepülőgép-programjának elején felmerült ugyan, hogy helyezzenek el a fedélzeten tartalék csempéket és megfelelő szerszámokat, ám az ötletet elvetették.

A Columbia két asztronautája, Michael Anderson és David Brown kapott kiképzést űrséta végrehajtására, és ehhez megfelelő ruházatuk is volt, ám a NASA szerint egyikük sem tudott volna összetettebb feladatot elvégezni.

Mi több, egy a szárny alá vezető űrséta valószínűleg egyet jelentett volna az öngyilkossággal, mivel az űrhajósok semmihez nem tudták volna magukat rögzíteni, és felszerelésük nem tartalmazott az ilyenkor szükséges manőverezéshez használatos rakétahátizsákot. Az erre vállalkozók könnyedén elsodródhattak volna a Columbiától.

Anderson épp az elmúlt nyáron beszélt arról, elméletben hogyan közelítene meg egy az űrrepülőgép hasán nyitva rekedt ajtót. A felvázolt megoldás hátborzongatóan hangzott: egy 18 méter hosszú kötél végére súlyt nehezítve átvetné a szárnyakon, majd a kötélen végigkapaszkodva jutna el a beragadt ajtóig.

Annak az esélye, hogy ezzel a módszerrel a feladat az űrsétára engedélyezett maximális 8-9 óra alatt megoldható legyen, gyakorlatilag nulla. Az oxigén ugyanis a visszaútra már nem lenne elég. Könnyen meglehet, hogy egy ilyenféle eljárással az űrhajósok még ronthattak is volna a helyzeten: "Az űrrepülőgépen egyensúlyozó asztronauták mozgásukkal esetleg nagyobb kárt okozhattak volna, mint amit ki akarnak javítani" - mondta Dittemore.

Alacsonyabb szögő berepülés

Elméletben a NASA csökkenthette volna a Columbia légkörbe érkezésének szögét annak reményében, hogy ezzel enyhíti az űrrepülőgépet érő hőterhelést. Ez viszont ugyancsak az űrhajósok életének kockáztatásával járt volna, mivel a Columbia ebben az esetben túl nagy sebességgel ért volna földet.