Franciaország a mezőgazdaságban rejtené el a szén-dioxidot

Vágólapra másolva!
A francia környezetvédelmi miniszter, Roselyne Bachelot szerint a művelés alatt álló földek szén-dioxid elnyelését fel lehetne használni az üvegházgázok kibocsátását megcélzó nemzeti program során.
Vágólapra másolva!

A miniszter asszony nyilatkozatát egy hivatalos jelentéssel támasztották alá, amely szerint Franciaország szén-dioxid kibocsátásának két százalékát lehetne a föld felszíne alatt tárolni, ami segítene teljesíteni az ország kiotói vállalásait. A Francia Nemzeti Mezőgazdasági Kutatóintézet (INRA) javaslata szerint évi 1 és 5 millió tonna közötti szén-dioxidot lehetne a talajban tárolni az elkövetkező 20 évben. A 2003-ban talán életbe lépő Kiotói Jegyzőkönyv értelmében Franciaországnak hat üvegházgáz kibocsátását kell az 1990-es szinthez képest 8%-al csökkentenie.

Forrás: ORIGOA légkörből származó szén-dioxidból szerves anyagot szintetizálva a növények szenet tudnak tárolni szerves formában. Ezen biomassza jelentős része aztán beépül a talajba, ahol sokféle átalakuláson és lebomláson megy keresztül. Ezáltal, bár a talajban való tárolás mindig csak időleges, az INRA szerint a folyamatot fel lehet használni Franciaország klímastratégiájában.

"A talaj szénraktárai igen jelentősek" - állítja az INRA. "Globális léptékben ez mintegy 1500 milliárd tonnát jelent, ami kétszerese a levegő széntartalmának. A talaj raktárainak még egy kicsiny növekedése is fontos szerepet játszhat az üvegházgázok levegőbe jutásának szabályozásában."

A kutatóintézet ugyanakkora a technológia sikerével kapcsolatos bizonytalanságokra is felhívta a figyelmet. Annak ellenére, hogy nagy változtatásokat igényel a jelenlegi földhasználatban és mezőgazdasági módszerekben, nem jelent hosszú távú megoldást az üvegházgázok kibocsátásának növekedése által okozott problémákra.