Izraelben él a világ első klónozott embere

Vágólapra másolva!
A közelmúltban három klónozott ember létrehozását bejelentő, kétes hírű Clonaid cég szerint a legelső klónbébi Izraelben él és jó egészségi állapotnak örvend.
Vágólapra másolva!

A cég képviselői ezt közölték Florida állam bíróságával is, amely már többször be akarta idézni a szülőket, illetve gyámság alá akarta helyezni az állítólagos klóngyereket. A Clonaid szerint ezután a bíróság már nem "zaklathatja" őket.

A Cloniad a mai napig nem szolgáltatott semmiféle bizonyítékot - se fényképeket, se DNS-mintát - klónjainak létezésére. A tudományos közösség kezdettől fogva megkérdőjelezte a bejelentések hitelességét, de a közvélemény is egyre szkeptikusabb. Ez rovatunk aktuális szavazásának alakulásán is érzékelhető: az eddigi 4752 szavazó 46,8%-a nem hisz az első klón megszületésében, s jelenleg már csak 34,8% nem kételkedik a Clonaid hitelességében - holott a szavazás elején ez az arány közel fordított volt (a maradék 18,4% még bizonytalan).