Az éhes méhek nem találnak haza

Vágólapra másolva!
Az üres gyomor nem tesz jót a méheknek: az éhes rovarok könnyen elveszítik tájékozódási képességüket és eltévednek. Erre a következtetésre jutott Michigan állam egyetemén a Fred Dyer zoológus vezette kutatócsoport.
Vágólapra másolva!

Forrás: MTIMint arról a Geo tudományos magazin februárban megjelenő száma beszámol, vizsgálataik során kiderült, hogy ha a méhek három óránál hosszabb ideig kénytelenek lemondani a táplálékról, akkor a tulajdonképpeni táplálékszerző helyről nem a kaptárba repülnek vissza, hanem éppen ellenkező irányba szállnak el. Nyilvánvaló, hogy ebben az esetben az éhes gyomor ugyanazt a repülési jelzést közli a méhekkel, mint amikor kaptárjukból élelemszerző útra indulnak.

Az éhes gyomor különben más vonatkozásban is összekuszálja a repülő rovarok tájékozódási koordinátáit. Ha egy méh arra kényszerül, hogy repülés helyett egy darabot "gyalog" tegyen meg, akkor a gyomra hamarabb kiürül. A kaptárba visszatérőben azután ilyenkor "téves jelzést" ad le méhtársainak - mintha a táplálékszerzés helye jóval messzebb lenne, mint a valóságban van. Ennek oka pedig a repülés helyett gyalog megtett út - állítják az etológusok.