Jól vizsgáztak a kezdők az űrsétán

Vágólapra másolva!
Az űrhajón kívüli munka kezdett szerdán két amerikai űrhajós a Nemzetközi Űrállomás (ISS) legénységéből, míg a legénység harmadik, orosz tagja az űrállomáson maradt, onnan segíti a munkájukat.
Vágólapra másolva!

Forrás: MTIAz amerikai űrhajósok előkészítik a nyílt űrben egy nemrégiben felszerelt hűtőrendszer üzembe helyezését, és megtisztítják a dokkológyűrűket a korábbi összekapcsolódások alkalmával rárakódott szennyeződésektől. Azonkívül előkészítik az ISS majdani, újabb elemeinek felszerelését.

A mostani űrsétát, illetve a hozzá kapcsolódó munkálatokat az eredeti tervek szerint már tavaly, december 12-én el kellett volna végezni, de a NASA orvosai nem találták megnyugtatónak az űrhajón kívüli munkára eredetileg kijelölt orosz űrhajós, Nyikolaj Budarin fedélzeti mérnök egészségi állapotát, akinek szívproblémát voltak.

Ezért előbb elhalasztották a műveletet, utóbb úgy döntöttek, hogy Budarin helyett Donald Pettit amerikai űrhajós kíséri el az űrhajón kívüli munkára a legénység parancsnokát, Kenneth Bowersoxot.

A Nemzetközi Űrállomás orosz irányítói sérelmezték ezt, feszültség alakult ki köztük és a NASA illetékesei között. Az oroszok cáfolták Budarin betegségét, s egyebek között arra hivatkoztak, hogy a veterán orosz űrhajós nagy tapasztalatokkal rendelkezik, már kilenc alkalommal végzett űrhajón kívüli munkát, és háromszor is járt az időközben megsemmisített orosz Mir űrállomáson is.

Forrás: MTI
Útban a zsilipkamra felé

Ezzel szemben - hangsúlyozták - Pettit újoncnak számít, a legénységbe is tartalékként ugrott be, amikor az orvosok az utolsó pillanatban kiemeltek egy másik űrhajóst az ISS tervezett legénységéből, hirtelen előállt egészségi problémák miatt. Maga az űrállomás parancsnoka is kezdő - hangoztatták orosz részről. A végső döntés joga azonban a NASA kezében volt.

A mostani kiszállás egészében véve rendben ment, bár az újabb tervhez képest is késett a művelet bő húsz percet, mert az űrhajósoknak meggyűlt a bajuk a zsilipkamra ajtajával, amely nem akart egyből kinyílni.

Az űrséta időtartamát hat és fél órára tervezték.