Digitális sziklarajzok

Vágólapra másolva!
Az ausztrál őslakosok a digitális technika segítségével szeretnék megőrizni szent sziklájukat a jövő generációi számára.
Vágólapra másolva!
Forrás: THE UNIVERSITY OF ADELAIDE
Az anunguk több ezer éve látogatják a sziklatömböt

Az Uluru, vagy ahogy a fehér telepesek elnevezték, az Ayers Rock az ausztrál síkság szimbóluma, amelyhez évente látogatók milliói zarándokolnak el.

A vidék eredeti lakói, az ananguk élete évezredek óta összefonódott a nagy vörös sziklával. Az Uluru mintegy kilencven pontján örökítették meg műalkotásaikkal népük teremtésmítoszát és történelmét.

Most a világon elsőként, a Melbourne-i Egyetem tudósaival karöltve, digitális formában kívánják művészetüket megőrizni.

"Olyasmiről van szó, mint amit errefelé 'őrzőhelynek' neveznek. Ezen a vidéken külön 'őrzőhelyek' vannak a férfiak és a nők számára. Ezeken a helyeken vigyáznak az emberek a legfontosabb dolgaikra. Nos, ezentúl térképeket, fénylépeket, video- és hangfelvételeket is őriznek majd" - mondja Cliff Ogleby, az Egyetem Geomatikai Tanszékének vezetője.

Forró szél és vandalizmus

Az ananguk életében az Uluru olyan helyet foglal el, mint a katedrálisok az európai középkorban. Hitük szerint a szikla ezen túl őseik lelkét is őrzi. Az Ayers-szikla műalkotásainak állapota azonban egyre romlik.

A park ausztrál vezetése hétről hétre rengeteg csomagot kap. A csomagokban "Sajnálom Kövek" vannak - és levelek, amelyekből kiderül, hogy az eltulajdonított kődarabok szerencsétlenséget hoztak a mohó turistáknak. Bizonyos azonban, hogy a legtöbb kárt a vandalizmus okozza - sziklába vésett szerelmi üzenetek, festékszóróval felvitt feliratok, sőt egész graffitifestmények is.

Forrás: THE UNIVERSITY OF ADELAIDEA turisták pusztító hada mellett a forró sivatagi szél, ritkábban heves záporok, sőt a forróságban a hűvös sziklához dörgölőző kenguruk is károsítják az őslakosok alkotásait.

Az ananguk azt remélik, hogy a történeteiket és eredetüket a digitalizálás megőrzi a jövő számára: "Egyelőre igyekszünk alkalmazkodni, és igazán jól használni a nyugati technológiát"- fogalmaz egyik képviseljük.

A rendszer megőrzi a képeket és sziklarajzokat, valamint a törzs öregeinek magyarázatát az alkotások jelentéséről és jelentőségéről. A cél az, hogy az anunguk saját maguk, külső segítség nélkül gyűjtsék össze az anyagot, és a saját maguk tervezte "digitális őrzőhelyen" tartsák.

Cliff Ogleby nem aggódik - szerinte az őslakosok remekül tudják alkalmazni a technológiát. "Végül is az ő igényeik szerint alakítottuk ki. Ezek az emberek Toyota terepjárókkal járnak, és mobiltelefonon beszélnek egymással. Amikor részt vesznek egy tűzoltásban, GPS-szel és rádióval dolgoznak. A technológia többé nem idegen számukra. De talán soha nem is volt az."