Ízisz-szentély Sopronban

Vágólapra másolva!
Második századból származó Ízisz-szentélyre bukkantak a régészek a soproni bencés kolostor udvarán.
Vágólapra másolva!

Egy oltárkő latin nyelvű feliratából derült ki, hogy a szentélyt egy Claudia nevű hölgy állította az egyiptomi istennőnek, nyilatkozta Gabrieli Gabriella régész. Az ásatás során előkerült másik oltárkő-töredék feliratát még nem sikerült megfejteni, mert a szöveg a ráégett vastag koromréteg miatt egyelőre olvashatatlan. A korom arra utal, hogy a templomot vélhetően tűzvész pusztította el, mondta a szakember.

Forrás: MTI
A szombathelyi Ízisz-szentély egy részlete

Az oltárkő-töredék egyik oldalát madárfigura, nagy valószínűséggel az egyiptomiak szent madara, az íbisz díszíti, amely az Ízisz-kultuszhoz kötődik.

A második században emelt római kori szentélyt a harmadik században átépítették, ezt jelzik a pódium kövei, amelyekre a kolostorudvar közepén bukkantak - tette hozzá a kutató.

Az eddigi munkálatok során feltárták a szentély egyik falát és felszínre hoztak mészkő oszloptörzs, illetve oszlopkő részleteket is. Az ásatást jövő tavasszal folytatják.

A szombathelyi Iseum rekonstrukciójának jól illusztrált honlapjahttp://arch.eptort.bme.hu/muemlek8.html#1

Nem ez az első, Ízisz-kultuszra utaló római kori emlék Sopronban, ismertette Gabrieli. A 19. század közepén már felszínre került egy Ízisznek emelt oltárkő a mostani lelőhely közelében.