Séta a Tétényi-fennsík növényeiért

Vágólapra másolva!
Biológiai abszurdumnak tartja a Tétényi-fennsík védett növényei egy részének átültetését a Zöld Jövő Környezetvédelmi Egyesület, ezért a hét végére figyelemfelkeltő sétát szervez a főváros határában fekvő törökbálinti területre.
Vágólapra másolva!

Forrás: ORIGOA XXII. kerület - Budaörs, Diósd és Törökbálint - területén fekvő, ritka növényekben gazdag Tétényi-fennsík védetté nyilvánításáért évek óta küzdenek, emlékeztetett Mészáros Péter, a civil szervezet vezetője.

A több száz hektáros terület számos tulajdonosának és az önkormányzatoknak azonban nem áll érdekében, hogy az agglomerációs övezetbe tartozó értékes ingatlanokat helyi védettség alá vonják, mert úgy azok piaci értéke jelentősen csökkenne, tette hozzá Mészáros. A Tétényi-fennsík eredeti élővilágának megőrzéséért eddig csak a Fővárosi Önkormányzat tett érdemben, amikor helyi védettség alá vont egy mintegy 110 hektáros területet - tette hozzá.

Mészáros Péter a rossz példák közül Budaörsöt emelte ki, ahol mára "lényegében teljes egészében belterületbe vonták, illetve beépítették az érzékeny területet".

Tájékoztatása szerint az elmúlt év tavaszán a Duna-Ipoly Nemzeti Parkon keresztül az Országos Természetvédelmi Hivatalhoz fordultak, hogy nyilvánítsák országosan védett területté a Tétényi-fennsík még beépítetlen részeit, de az ügyben még nem született döntés.

Legutóbb éppen a nemzeti park engedélyezte, hogy a Törökbálinton kialakítandó 16 hektáros lakóövezet területéről a védett növényeket, illetve azok egy részét áttelepítsék a fennsík más részeire, a Füvészkertbe vagy a Fővárosi Állat- és Növénykertbe.

Forrás: ORIGOA környezetvédő biológiai abszurdumnak nevezve ezt az áttelepítést. Felhívta a figyelmet arra, hogy egyes növények kizárólag a speciális fekvésű élőhelyet biztosító domboldalon tudtak megtelepedni, így máshol kérdéses az életben maradásuk.

Emlékeztetett arra, hogy még mintegy 39 különösen értékes védett növényfaj található - egyebek mellett a magyar gurgolya, a homoki nőszirom vagy a bozontos árvalányhaj - a most felszámolás alatt lévő területen.

A szakember szerint a még megmaradt Tétényi-fennsíkon mielőbb véget kellene vetni a természeti értékeket visszafordíthatatlanul elpusztító beépítési folyamatnak