Téves elképzelés szerint kezelik a rövidlátókat

Vágólapra másolva!
Nem kizárt, hogy világszerte több millió ember látása romlott a rövidlátás gyógyításával kapcsolatban korábban elterjedt elméletek miatt. Egy malajziai vizsgálat, amelynek célja éppen a bevett elképzelés alátámasztása volt, a várttal ellenkező eredményeket produkált.
Vágólapra másolva!

Forrás: EPAA szemorvosok évtizedeken keresztül rutinszerűen éltek az "alulkorrekció" gyakorlatával: a rövidlátást a szükségesnél gyengébb szemüveggel, később kontaktlencsével kívánták orvosolni.

"Az egész a lehető legjobb szándékkal történt" - fogalmaz Daniel O'Leary szemorvos, a cambridge-i Anglia Műszaki Egyetem munkatársa.

O'Leary 94 gyermek látását vizsgálta Malajzában, és bár ez a szám sem túl magas, meglepő módon ez az eddigi legkiterjedtebb kutatás, amit ezen a téren végeztek.
"A kutatást eredetileg három évre terveztük, de látva, hogy a gyerekek látása folyamatosan romlik, idő előtt le kellett állnunk."

Az emberi szem mint optikai rendszerhttp://www.mozaik.info.hu/mozaweb/Feny/p421.htmSzembetegségekhttp://www.bruno-groening.ch/magyar/heilungen/inx2.htmGyermekkorban jelentkező szembetegségekhttp://www.vital.hu/themes/sick/suli3.htm

Az eredményekben egyes szemészek kulcsfontosságú bizonyítékot látnak, ami akár gyökeresen megváltoztathatja a jövő szemészeti praxisát. "Még nem láttam meggyőzőbb bizonyítékokat ezen a területen. A szemorvosok mostantól más tanácsokat adnak majd betegeiknek" - állítja Paul Adler, a Britain's College of Optometrists szóviője.

A rövidlátás okairól folytatott még messze van a nyugvóponttól. Annyi azonban bizonyosnak mondható, hogy a betegség meglehetősen gyakori azoknál a gyerekeknél, akik sokat olvasnak, vagy a szemüket fokozottan igénybe vevő feladatokat végeznek.

A Távol-Keleten, elsősorban Tajvanon, Szingapúrban és Hong Kongban népbetegségnek nevezhető, hiszen a fiatalok 90 százaléka rövidlátó, míg Európában és az USA-ban ez az arány 15-30 százalék között mozog.

A rövidlátók esetében a szemizmok nem képesek eléggé kilapítani a lencsét ahhoz, hogy a távoli tárgyakról érkező fény a retinán fókuszálódjék. A fókuszpont ehelyett a retina előtt található, aminek homályos kép az eredménye. A szemüveg ezt a problémát teljes mértékben kiigazíthatja, mivel a fókuszpontot a retinára képes visszahelyezni.

Azonban amikor a rövidlátó szemüvegesek - hagyományos, nem korrigált szemüveggel - közeli tárgyakat néznek, a fókuszpont általában a retina mögé kerül. Az elmélet szerint a közeli tárgyak fókuszpontjának visszaállítása érdekében a szemek a valóságban megnyúlnak. Ez nem egyszerűen rontja a távollátást, de azzal kockázattal is jár, hogy komoly rendellenességek alakulhatnak ki - mint pl. retinaleválás, glaukóma, azaz zöldhályog (a szem belső nyomásának kóros fokozódása) és retinopátia (a szem ideghártyájának károsodása) -, melyek mindegyike súlyos esetben akár vaksághoz is vezethet.

Forrás: EPAAz eddigi gyakorlat szerint - ezt elkerülendő - az orvosok gyengébb lencsét írnak fel betegeiknek ("alulkorrekció"), amely megóvhatja a szemgolyót a megnyúlástól. Ezek a lencsék nem pont a retinára vetíti a képet, hanem valamivel a retina elé.

Megdöbbentő, hogy ennek az igen széles körben elterjedt eljárásnak az alátámasztására szinte alig végeztek vizsgálatokat. A hivatkozás mindösszesen egy 33 gyermeket vizsgáló 1965-ös japán megfigyelésre, illetve a kilencvenes években csirkéken végzett vizsgálatokra támaszkodik. De még ezeket a megfigyeléseket is folyamatos kritikával illetik pontatlanságuk miatt.

O'Leary és munkatársai a Malajziai Egyetemen alulkorrekciót végeztek a vizsgált gyermekek felénél, míg teljes korrekciót a többieknél, amit hathavonta a szemgolyók ultrahangos vizsgálata egészített ki. Meglepetésükre azt kellett megállapítaniuk, hogy az alulkorrigált látású gyermekek szemgolyója gyorsabban kezdett nyúlni, mint a rendes szemüveget viselőké.

"1938-ig kellett visszamennem a szakirodalomban, hogy olyasvalakit találjak, aki a teljes korrekció mellet foglalt állást" - mondja O'Leary.

Eredményeinek magyarázata O'Leary feltételezése szerint az lehet, hogy a szem nem képes megállapítani, hogy a homályos kép fókuszpontja a retina előtt, vagy mögött helyezkedik-e el. Ha a kép homályos, egyszerűen hátranyúlik aszemgolyó (ez azt is jelenti, hogy - ebből a szempontból - nem hordani szemüveget még rosszabb is lehet, mint az alulkorrigálás.

Adler megítélése szerint ez a felismerés lerombolhatja a korábbi elképzeléseket, és segítheti a szemészeket abban, hogy jobb kezelési módszereket fejlesszenek ki. Egyes kutatók azonban óvnak az elhamarkodottságtól, s úgy vélik, hogy további kutatásokra van szükség.

Annál is inkább, mivel "a látáskutatás sem Európában, sem az Egyesült Államokban nem tartozik a kutatási prioritások közé" - véli O'Leary.