A Greenpeace akcióbuszt küld az olajkatasztrófa helyszínére

Vágólapra másolva!
A Greenpeace környezetvédelmi szervezet felajánlotta, hogy akcióbusza 300 önkéntessel a helyszínre utazik, és segít az élőlények mentésében.
Vágólapra másolva!

Forrás: EPAA szervezet közleményében hevesen bírálta a spanyol hatóság eljárását a spanyol partoktól mintegy 250 km-re megsérült, majd kettétört oljaszállító hajó kapcsán: "Ahelyett, hogy a tankert a nyílt tengerre vontatták annak érdekében, hogy a saját felségterületükről eltávolítsák, pont az ellenkezőjét kellett volna tenni: a partközelbe vinni, hogy a széltől és a tenger erős hullámzásától megóvják." A környezetvédők szerint az olajat egy másik hajóra átszivattyúzva lényegesen kisebb károkkal kellett volna számolni.

A mostani baleset pont két héttel az Égei-tenger nevű tanker elsüllyedésének 10. évfordulója előtt történt. Akkor is sok olaj ömlött a tengerbe ugyanezen a környéken, s a helyi halászok egy része még mindig nem heverte ki az akkor elszenvedett károkat, hívja fel a figyelmet a nemzetközi szervezet.

Az ökológiai katasztrófa mérete meghaladhatja az Exxon Valdez 10 évvel ezelőtti alaszkai olajszennyezését, amikor is 38 ezer tonna olaj ömlött a tengerbe, ami több, mint 2400 kilométer hosszan borította be a partokat. Ez alkalommal az Exxon Valdez-tragédia olajmennyiségének kétszerese szennyezi majd a partokat.

A Greenpeace magyarországi szervezetének honlapja http://www.greenpeace.hu/

A Greenpeace munkatársai úgy vélik, a spanyol hatóságok által felvázolt két jövőbeli forgatókönyv egyike sem jelentené, hogy a partszakasz fellélegezhet. Amennyiben ugyanis az olaj a felszínen marad, az áramlatokkal a partra sodródik, ott okozva károkat. Ha viszont, s ezt valószínűsítik a hatóságok, a szennyeződés lesülllyed a tengerfenékre, éveken át folyamatosan mérgezi majd a tengerpart élővilágát.

"Tengeri madarak, bálnák, delfinek ezrei, számtalan halfaj, de még a legkisebb élőlények is elpusztulnak, vagy évekig mérgezettek lesznek" - nyilatkozta borúlátóan Antje Helms, a Greenpeace tengerspecialistája.

A hasonló katasztrófák elkerülése végett a Greenpeace környezetvédői évek óta követelik egy olyan kikötő létrehozását, amelybe "a sérült hajókat be tudnák vontatni, és belőlük az olajat az érzékeny parti területek évtizedekre történő megfertőződése nélkül tudnák leszívni" - olvashatjuk a szervezet nyilatkozatában.

A Grennpeace a tankhajók biztonsági követelményeinek fokozása mellett elsősorban a fosszilis üzemanyag-felhasználás mihamarabbi leépítését és a megújuló energiaforrásokra való átállást szorgalmazza.