Kevés alkohol is árthat a magzatnak

Vágólapra másolva!
Új, állatokon végzett kísérletek eredménye szerint a terhesség alatt már egy egészen kevés mennyiségű alkohol elfogyasztása is visszafordíthatatlan károsodást okozhat a csecsemő agyának fejlődésében.
Vágólapra másolva!

A kísérletben azok a felnőtt patkányok, amelyeknek az anyja a terhesség alatt arányosan annyi alkoholt fogyasztott, amennyi az ember esetében a terhesség első hat hónapjában naponta egy adag (egy pohár bor) alkoholnak felel meg, nem voltak képesek elvégezni egy egyszerű tájékozódási feladatot.

A Brit Szülészek és Nőgyógyászok Királyi Kollégiuma a vizsgálatok alapján ezért azt tanácsolja a terhes nőknek, hogy napi alkoholfogyasztásukat egy kis pohár borra, sörre vagy ugyanennyi alkoholt tartalmazó szeszes italra korlátozzák.

A testület egyik kiemelt célja, hogy csökkentse az ún. magzati alkohol-szindrómát, ami tanulási és viselkedési zavarokat jelent azoknál a gyermekeknél, akiknek az anyja a terhesség alatt alkoholt fogyasztott.

Daniel Savage a University of New Mexico Medical School kutatója, munkatársaival végzett kutatásának eredményei arra utalnak, hogy még a csekély mennyiségű alkoholbevitelnek is lehetnek bizonyos kevésbé látványos hatásai, amelyekre csak az élet későbbi szakaszában, az egyre összetettebb tevékenységek elsajátítása idején derül fény.

"Olyan viselkedési zavarok jelentek meg a patkányokban, amelyek az emberek esetében is relevánsak lehetnek, ugyanakkor nagy különbség van a rágcsálók és az ember kihordási ideje között, ezért óvatosan kell bánnunk az adatok extrapolációjával" - állítja Charles Goodlett, az Indiana University-Purdue University pszichológusa.

Daniel Savage a vizsgált patkányokban a glutamátszint megváltozását is megfigyelte. Ennek a központi idegrendszeri üzenetközvetítő molekulának a szintje a normálishoz képest egyharmadával csökkent a hippokampuszban, az agy egyik tanulásért és memóriáért felelős központjában.

Forrás: EPAAkkor tehát pontosan mennyi alkohol biztonságos? "Nem tudunk ideális számot mondani. De konkluzív információk nélkül a legjobb tartózkodni az alkoholfogyasztástól. Teljesen felesleges kockáztatni" - figyelmeztet Savage.

A Harvard neurológusa, Michael Charness osztja kollégája véleményét: "Minden gyerekre, aki magzati alkohol-szindrómában szenved, jut tíz olyan, aki magzati korában ki volt téve az alkoholnak, és ugyan nem szenved nyilvánvaló fizikai fogyatékosságot, de kognitív problémái vannak. A patkánykísérletek eredményei ijesztőek ugyan, de egyáltalán nem meglepőek.”