Visszatért a Földre az orosz-belga űrexpedíció

Vágólapra másolva!
Sikeresen landolt vasárnap hajnalban Kazahsztán területén a Szojuz TM-34-es jelzésű űrhajó leszállóegysége, amely a világűrben csaknem két hetet eltöltő Szergej Zaljotyin és Jurij Loncsakov orosz, valamint Frank De Winne belga űrhajóst szállította vissza a Földre.
Vágólapra másolva!
Forrás: NASA
A Nemzetközi Űrállomás

A leszálló egység közép-európai idő szerint hajnali egy óra négy perckor ért földet a kijelölt körzetben, az északnyugat-kazahsztáni Arkalik településtől mintegy 80 kilométerre északkeletre. Mindhárom űrhajós jól érzi magát. Az űrhajósok még Asztanában átesnek az első orvosi ellenőrzésen, majd a nap folyamán Moszkvába utaznak.

A három űrhajós október 30-án a Szojuz TMA-1 orosz űrhajóval indult el a kazahsztáni Bajkonurból a Nemzetközi Űrállomásra (ISS).

A trió az eddig az ISS mentőűrhajójául szolgáló Szojuz TM-34-nel tért vissza a Földre, a TMA-1 ott maradt az űrállomáson, ahol a következő fél évben - szükség esetén - a mentőegység szerepe hárul rá.

A kétnapos odaúttal ellentétben a visszaút meglehetősen rövid volt, kevesebb mint négy órát vett igénybe, ugyanis a Szojuz TM-34-es közép-európai idő szerint szombat este 21 óra 44 perckor vált le az űrállomásról.

Forrás: NASA
Jurij Loncsakov asztronauta

Odüsszeia névre elkeresztelt küldetésük során a legénység kilenc napot töltött a Nemzetközi Űrállomáson, ahol tudományos kísérletek egész sorát végezték el. Huszonhárom különböző - biológiai, élettani és anyagvizsgálati - kísérletet hajtottak végre. Tanulmányozták egyebek között a kozmikus sugárzás és a súlytalanság emlősökre gyakorolt hatását, valamint a különböző betegségek kialakulásáért felelős sejtöregedés folyamatát.

Frank De Winne már a második belga űrhajós, tíz évvel ezelőtt Dirk Frimout egy amerikai űrrepülőgéppel járt a világűrben.

A Nemzetközi Űrállomás jelenlegi állandó lakóinak - Valerij Korzun és Szergej Trescsov orosz, valamint Peggy Whitson amerikai űrhajósnak - nem kell sokáig újabb vendégekre és egyúttal a hazatérésre várniuk. A tervek szerint hétfőn, közép-európai idő szerint reggel 6 óra 58 perckor indul útnak a floridai Kennedy űrközpontból az Endeavour amerikai űrrepülőgép, fedélzetén hét űrhajóssal. Közülük hárman - Ken Bowersox és Don Pettit amerikai, valamint Nyikolaj Budarin orosz asztronauta - az űrállomáson maradnak, ők váltják fel a nyár eleje óta ott dolgozó legénységet.

Az Endeavour előreláthatólag november 21-én tér vissza a Földre. A Föld körül majd 400 kilométeres magasságban keringő Nemzetközi Űrállomás négy éve épül nemzetközi összefogással.