Madárbarát kertek Magyarországon - az első táblák

Vágólapra másolva!
Madárbarát Kertek Magyarországon címmel hirdetett programot a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, a programban eredményesen résztvevőknek az első táblákat november 6-án, szerdán adják át Pécsett.
Vágólapra másolva!

Jánossy László, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) ügyvezető igazgatója az MTI-vel tudatta: az egyesület Madárbarát Kert Programja összefogja mindazon kert- vagy parktulajdonosokat, akik szeretnének tenni a madárvédelem érdekében és azért, hogy kertjükben minél több madár találjon megfelelő feltételeket.

Így a kerti környezet madárbarát kialakítására - például időben metszett fákkal, bokrok alatt meghagyott avarral, olyan cserjék telepítésével, amelyek termése táplálékot jelent a madaraknak,- úgynevezett madárvédelmi berendezések - odúk, etetők, itatók - elhelyezésére és a természetet és környezetet védő tudatos emberi magatartásra - a vegyszeres irtószerek mellőzésére - buzdítja a kerttulajdonosokat.

A programban résztvevőket tanácsadói háttérrel segíti a MME: hírleveleket juttat el részükre.

A programra benevezetteknek évente három alkalommal kell írniuk kertjükről, a kertben megjelenő madarakról és a tulajdonosok madárvédelmi tevékenységről.

A madárbarátnak minősülő kerteket az egyesület táblával jutalmazza, amely igazolja, hogy a kert tulajdonosa figyelembe veszi a madár- és természetvédelmi szempontokat.

Az első táblákat november 6-án, szerdán adják át a pécsi Korda Rudolfnak és a Fejér megyei Szárról nevezett Klébert Antalnak.