Az emberiség lába nyoma

Vágólapra másolva!
A szárazföldek felszínének már csak 17%-a érintetlen.
Vágólapra másolva!

Forrás: ORIGOAz emberiség, illetve az általa folytatott mezőgazdasági, bányászati, halászati tevékenységek mára a szárazföldek 83%-át birtokba vették, s csak a maradék 17%-ot borítja érintetlen növényzet.

A Wildlife Conservation Society (WCS) és a Columbiai Egyetemen működő Center for International Earth Science Information Network (CIESIN) jelentéséből továbbá az is kiderül, hogy a gabonafélék termesztésére alkalmas földterület szinte teljes egészében - 98%-ban - már megművelés alatt áll, a tartalékoknak tehát, úgy tűnik, a végére értünk.

A két szervezet beszámolója részeként részletes térkép készült, "az ember lába nyomának" térképe. A népsűrűség eloszlása, a víz- és úthálózatok, az elektromos vezetékrendszerek, valamint a városok és mezőgazdasági területek eloszlása alapján képet kaphatunk arról, milyen mértékben érinti a Föld élővilágát az ember tevékenysége.

A még érintetlen, szűz területeket a térkép sötétzölddel jelöli; ezek jelenleg már csak Alaszka, Kanada és Oroszország északi részén, Tibet és Mongólia fennsíkjain, illetve az Amazonas vidékén helyezkednek el.

A jelentés nem teljes, az adatok hiányossága miatt nem terjed ki az Antarktiszra és néhány északi sarkköri területre.

"Az ember lába nyomának feltérképezése alapján fekete-fehéren megmutatkoznak az emberi tevékenység enyhe kifejezéssel élve környezetalakító hatásai" - nyilatkozta dr. Eric Sanderson, a WCS tájvédője, a jelentés koordinátora.Forrás: ORIGO

"A térkép segíthet a természetvédőknek és mindannyiunknak abban, hogy végre megértsük: a vadon, a mezőgazdasági területek, a külvárosok, a megapoliszok nem különálló, elszigetelt környezeti egységek, hanem egymással szoros kölcsönhatásban állnak, összefüggő egészet alkotnak."

Jóllehet a Föld népessége rohamosan nő, tudatos környezetvédelemmel még mindig van esély az ember és a természet békés egymás mellett élésére. Jó példa erre India, ahol a tigrisek egymilliárd emberrel osztoznak az élőhelyen, véli dr. Sanderson.